Elnyertük a 2027-es vizes világbajnokság rendezésének jogát

A  jelenleg is zajló világbajnokság helyszínén a FINA illetékesei úgy határoztak, hogy a 2025-ös vb-nek az oroszországi Kazany adhat otthont, két évvel később pedig – akárcsak 2017-ben – ismét a magyar főváros lesz a házigazda. Így Budapest Perth (1991, 1998), Róma (1994, 2009), Barcelona (2003, 2013), Fukuoka (2001, 2021) és Kazany (2015, 2025) után a hatodik olyan város lesz, amely két vb-nek is otthon ad.    

Fürjes Balázs, a pályázat vezetője, Budapest fejlesztéséért és a nemzetközi sportpályázatokért felelős államtitkár Julio Cesar Maglione, a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) elnöke  és Wladár Sándor olimpiai bajnok, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke a dél-koreai Kvangdzsuban 2019. július 21-én. Fotó: MTI/Kovács Tamás

A végső szavazást megelőző döntő prezentációt Szalay-Bobrovniczky Alexandra, Budapest főpolgármester-helyettese, Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja, Fürjes Balázs, a pályázat vezetője, Budapest fejlesztéséért és a nemzetközi sportpályázatokért felelős államtitkár és Szántó Dávid, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) nemzetközi vezetője tartotta. A pályázati bizottság társelnökeként jelen volt Wladár Sándor olimpiai bajnok, a MÚSZ elnöke, továbbá a bizottság tagjaként vett részt az eseményen Kovács Ágnes olimpiai bajnok úszó, Kemény Dénes szövetségi kapitányként háromszoros olimpiai bajnok vízilabdaedző és Vári Attila kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke is.     

A döntéssel kapcsolatban Julio C. Maglione, a FINA elnöke kifejtette:

a magyar főváros a valaha volt legjobb világbajnokságot rendezte két évvel ezelőtt, és semmi kétsége afelől, hogy a bizalmat ismét meghálálja.    


Hirdetés

Fürjes Balázs, a nemzetközi sportpályázatokért felelős kormánybiztos elmondta, hogy a FINA döntése a bizalomról szól: a világ egyik legtekintélyesebb nemzetközi sportszervezete megbízik a magyarokban, megbízik Budapestben, sokra tartja Magyarországot. Megjegyezte, a siker elsősorban a magyar bajnokok, a magyar sport és Budapest sikere. A vizes vb-re tízezrek érkeznek külföldről, tömegével jönnek a tehetős, sokat költő vendégek. Emellett a nagyvilágban százmilliók látják Budapest legszebb arcát televízióban, újságokban, online felületeken, ami felbecsülhetetlen reklámértékkel bír.

Mint fogalmazott: Budapest még ismertebb, még kedveltebb és még látogatottabb lesz.

Újra együtt szurkolhatunk a magyar győzelmekért, ami összekovácsolja a nemzetet, erősíti a magyarok önbecsülését és az összetartozást.   

Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes megtisztelőnek nevezte, hogy Budapest a sikeres 2017-es vb után tíz évvel újra otthont adhat a világ egyik legrangosabb sporteseményének.

Wladár Sándor, a MÚSZ elnöke szerint a magyar úszósportnak nagy lökést ad az újabb rendezés. Mint mondta: versenyzőink a világ mindent tájáról érmekkel térnek haza, de a saját közönség, rokonok, barátok buzdítása hatalmas plusz motivációt jelent. Rengeteg fiatal ugrik medencébe akár már holnap annak a reményében, hogy ezt egy vizes vb-n sportolóként is átélje.

Forrás: MTI  Fotó: MTI

'Fel a tetejéhez' gomb