Fegyveresek végeztek több emberrel a Sínai-félszigeten

Három emberre fegyveresek támadtak a Sínai-félsziget középső részén egy úton.

A fegyveresek ráparancsoltak az autóban ülőkre, hogy szálljanak ki a járműből, majd azonnal agyonlőtték őket. A gyilkosok a sivatagba menekültek.

Egy neve elhallgatását kérő helyi biztonsági tisztviselő a dpa hírügynökségnek elmondta: meglátása szerint „egy terrorista fegyveres csoport” követte el a merényletet.

Egy másik támadásban további két ember halt meg: egy feltételezett szélsőséges követett el öngyilkos robbantásos merényletet egy katonai jármű közelében Sejk Zuveid városában.


Hirdetés

A robbanásban egy rendőr és egy civil sérült meg, őket kórházba szállították, de később mindketten belehaltak sérüléseikbe.

A zömében beduinok lakta Sínai-félszigeten azóta szaporodtak meg a terrorcselekmények, hogy az egyiptomi Muszlim Testvériség mozgalomhoz tartozó, demokratikusan megválasztott Mohamed Murszi államfőt 2013-ban a hadsereg elmozdította a hatalomból. A térségben ezt követően fegyveres harcot indító iszlamista szervezet 2014-ben hűséget fogadott az Iszlám Államnak, és felvette a Vilajet Sinai (Sínai Tartomány) nevet.

A biztonsági erők és szélsőséges csoportok, közöttük az Iszlám Állam terrorszervezet között azóta heves összecsapások zajlanak. A fegyveresek támadásai általában az egyiptomi biztonsági erők, valamint a kisebbségnek számító keresztények ellen irányulnak.

Az egyiptomi hadsereg tavaly februárban offenzívát indított a terroristák kiűzésére a félszigetről. A biztonsági erők közlése szerint azóta mintegy 650 dzsihadista és 50 katona vesztette életét.

MTI

Előző híradásunk egy másik terrorcselekményről: Fegyveresek lefejeztek több embert az egyiptomi Sínai-félszigeten

'Fel a tetejéhez' gomb