Nyertes-nyertes képlet szerint készült a jövő évi büdzsé

A tárcavezető elmondta, a költségvetési bevételek megfelelő formában történő csökkentése olyan lehetőségeket nyit meg, amelyekkel a munkavállalók és a vállalkozók is élni tudnak. A gazdaságvédelmi akcióterv keretében ugyanis további adók csökkenek és olyan új támogatások nyílnak meg, amik bővítik a vállalkozások hitellehetőségeit.

Példaként említette, hogy jövőre a szociális hozzájárulási adó 2 százalékponttal csökken, a kisvállalati adó pedig egy százalékponttal mérséklődik.

A kormány az idegenforgalmi ágazat fejlődése érdekében csökkentette 18 százalékról 5 százalékra a szálláshely-szolgáltatás áfáját – tette hozzá.

A pénzügyminiszter elmondta, Orbán Viktor miniszterelnökhöz hasonlóan olyan költségvetést szeretne, ami hiány helyett többletet halmoz fel. Meglátása szerint azt, hogy e cél megvalósításhoz jó úton járnak az is igazolja, hogy a 2010-ben 83 százalékon álló államadóssági arány jövőre már csak 67 százalék lesz. Egyidejűleg az államháztartási hiány jövőre a bruttó hazai termék (GDP) egy százalékára zsugorodik.


Hirdetés

A tárcavezető kitért arra is, hogy az első negyedév kiugróan magas, 5,3 százalékos növekedése meggyőzte az Európai Bizottságot arról, hogy az idén is 4 százalék feletti lehet a magyar gazdaság bővülése.

 Kifejtette, hogy a jövő évi költségvetésben több terület is több forrást kap majd. A családtámogatásokra 2228 milliárd forint áll rendelkezésre, ami magában foglalja a babaváró támogatást, a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) kibővítését, a gyermekes családok jelzáloghitelének átvállalását, a családok autóvásárlási programját és a bölcsődei fejlesztéseket és a négygyermekes anyák személyijövedelemadó-mentességének biztosítását is, ami önmagában 40 ezer édesanyának nyújt összesen 20-22 milliárd forintos segítséget.

A lakástámogatások összege megközelítőleg 300 milliárd forint lesz jövőre, ami a 2010-es érték duplája.

Varga Mihály fontosnak nevezte, hogy 2020-ban oktatásra és egészségügyre is több jut. Egészségügyi célokra közel 2000 milliárd forint áll majd rendelkezésre, ami több mint 184 milliárd forinttal magasabb az ideinél és 770 milliárd forinttal haladja meg a 2010-es szintet. Oktatásra a kormány 2000 milliárd forintot meghaladó keret biztosított, az ideinél 60 milliárd forinttal, a 2010-esnél pedig 645 milliárd forinttal több.

Forrás: MTI

'Fel a tetejéhez' gomb