Ne beszélj zöldségeket!
A cikk szerzője szerint a politikai- és társadalmi berendezkedésnek mindig adhatunk más nevet, ami viszont sosem változik, az a hatalom, amely az összes politikai szándékot irányítja.
Ennek tükrében teszi fel a kérdést a szerző: vajon lehet más a zöldpolitika?
Gágyor Péter úgy véli, a zöldpolitizálás a környezetünket rongáló felelőtlen emberi viselkedések ürügyén utópikus álmegoldásokat kínál. A zöldpolitikusok inkább döntenek érzelmi alapon, és kevésbé hagyatkoznak az értelmes, észérveken alapuló megközelítésekre.
– Nem pártpolitikai kérdés a környezetünk óvása. Pártpolitikai kérdéssé, mozgalommá e témakört csupán prostituálni lehet – fogalmaz a szerző. Ugyanis szerinte inkább olyan magatartásformát kellene kialakítanunk, amely társadalmi szinten határozza meg és formálja a környezetünkhöz, illetve a világhoz való egyetemes viszonyunkat.
A cikk szerint az alapvető probléma a zöldpolitikával az, hogy mindig csupán részleges témákat választanak ki az egészből, továbbá a természetrongálás, szemetelés, konzumvilág, műanyagtobzódás, profitfelhalmozás okozta fölöslegtermelés véleménye nem párpolitikai téma.
– Gyakran zöld vizet prédikálunk, és vörös bort iszunk. Mai szimbólumokkal szólva kóla, csipsz, ropi és hamburger fogyasztása közben, farizeusok módján az egészséges, sőt környezetkímélő táplálkozást reklámozzuk – írja Gágyor Péter.
A cikk végén előkerül az a gondolat, miszerint szellemi világunkat is védeni kell, hiszen az szoros kapcsolatban áll környezetünkkel, ennek értelmében pedig „egyetemes környezetünk egységes egészében való óvása az ember, a „homo politicus” alapvető feladata és civilizációnk túlélésének a titka”.
Forrás: Mandiner
