A jó mintázat
Mindig értetlenül nézem, amikor utólagosan, mai szemmel akarunk megítélni olyan tényeket, történéseket, amik még egy másik koordináta rendszerben, más körülmények között, más törvények súlya alatt estek meg. A római jog, mely az európai jogrendnek is alapja, kevés jogi ismeretem szerint alapelvként mondta ki, hogy nem lehet visszamenőlegesen ítélkezni. Mi manapság mégis sokszor így teszünk Erdélyben, és különösen szakmaiatlannak hat, ha a történelemkönyvekben találkozunk ilyesmivel. Hogy ne tűnjön titokzatosan zavarosnak, amit itt leírtam, példát hozok. Középiskolában tanultunk a Budai Nagy Antal-féle felkelésről (1437), amelyben az Unio Trium Nationum-ot (Három Nemzet Szövetsége) úgy állítják be, mint a románok kizárását az erdélyi politikai színtérről, holott az akkori rendi társadalomban leginkább a jobbágyokat zárták ki, akik között éppúgy ott voltak a magyar, mint a román jobbágyok. A „nemzet” mást jelentett akkor, és mást jelent ma. A XV. században rendi szövetséget értettek alatta: a nemességet és a szabad embereket, nem pedig etnikai közösséget, mely csak később alakult ki. Mégis, teljesen történelmietlenül ítélkeznek ilyen és hasonló múltbéli dolgok felett, zavaros, idejétmúlt sérelmi politikai felhanggal. Találkoztam Máramarosban például olyan románnal, akinek a magyar nemességet igazoló kutyabőre ott lógott a falon, büszkén hirdetve a család ősi voltát, ám egy pillanatig sem kérdőjelezte meg románságukat. De a Hunyadiak vélt vagy valós román gyökerei is máig hullámokat vetnek, pedig abban az időben ennek az égvilágon semmi jelentősége nem volt, és semennyire sem befolyásolta a főnemesi családot a döntéseiben.
Más. Erdélyben a szabadság jegyében már a középkorban nagy tere volt a helyi közösségek önigazgatásának, autonómiájának: ha valaki polgárosodni akart egy városban, azt a helyi közösségnek meg kellett szavaznia. Román testvéreink azt sérelmezik, hogy nem engedték be őket a „magyarok” a városokba, pedig ismereteim szerint csupán arról van szó, hogy szabályok voltak, amelyeket mindenkinek be kellett tartani, például birtokolni kellett egy ingatlant az illető városban. Svájcban mind a mai napig úgy van, ha valaki polgárosodási kérelmet ad be, ahhoz hozzá kell járulnia a településnek, a kantonnak, majd a svájci államnak is, mindegyik a saját feltételrendszere szerint adja meg az engedélyét. Ez nem valamiféle diszkrimináció vagy jelenkori nehezítés, hanem a régi törvények továbbélése.
Európa legrégebbi fatemplomai Norvégia mellett Erdélyben találhatók, csodájukra jár a világ. Nem születhettek volna meg, ha az 1568-as „rendi”, tordai országgyűlés nem hozza meg híres határozatát a vallási türelemről, és enélkül a balázsfalvi püspökségben sem avathatott volna a Szentatya egyetlen püspököt sem boldoggá, mint ahogy az az idén júniusban, a romániai pápalátogatásakor megtörtént.
Erdély a maga sokszínűségével, toleranciájával kicsiben ma is példa lehetne a nemzetek Európája előtt. Csak meg kellene látni a jó mintázatot…
Kelemen László
