Zensursula akcióban – Mit várhatunk az Európai Bizottság leendő elnökétől?
Ursula von der Leyentől – bár orvosként végzett az egyetemen – sosem állt távol a politika. Nem is állhatott, hiszen édesapja, Ernst Albrecht 14 éven át, 1976 és 1990 között Alsó-Szászország miniszterelnöke volt. Sőt, von der Leyen esetében szó szerint értendő, hogy születésétől kezdve szívta magába a brüsszeli levegőt, hiszen a belga fővárosban látta meg a napvilágot. Mégpedig azért, mert apja tartományi kormányfői megbízatása előtt az Európai Unió jelenlegi formájának kialakításában játszott meghatározó szerepet. Ő volt az Unió elődjeként számon tartott Európai Gazdasági Közösség bizottságának főtitkára, majd az Európai Közösség – így hívták hivatalosan az Európai Uniót 1992 előtt – főtitkára.
Az országos karrier előtt
Von der Leyen politikai történetének kezdetéhez a 29 évvel ezelőtti Alsó-Szászországba kell visszautaznunk: Sehnde egy Hannover melletti, 22 ezres város és 1990-ben itt lépett be a CDU-ba Ursula von der Leyen, aki a városi tanácsban kapott feladatot. A hulladékügyek kezelése került hozzá.
Politikai pályájában az áttörést a 2003-as év hozta meg.
Christian Wulff vezetésével ebben az évben a CDU visszavette Alsó-Szászországot a szociáldemokratáktól, és az új tartományi miniszterelnök kormányában von der Leyen a szociális, nő-, család- és egészségügyért felelős minisztériumot kapta meg. Ekkor tűzte zászlajára a család és a munka összeegyeztethetőségének javítását és az egészségügyi ellátórendszer reformját.
Nem véletlen, hogy ez a tárca került hozzá, hiszen ekkorra von der Leyen már hétgyermekes családanya volt.
Krippen Uschi és Zensursula – a politika nagyszínpadán
Nem sokáig időzött a tartományi kormányban, amikor ugyanis a CDU országosan is visszaszerezte a hatalmat az SPD-től, egyből bekerült Angela Merkel kormányába. Az első nagykoalíciós kabinetben – 2005 és 2009 között – család-, ifjúság-, nő- és nyugdíjasügyi miniszter lett. Ebben az időszakban nem kerülték el a konfliktusok és felvállalta a családok támogatását.
2007-ben egy nagyívű bölcsődefejlesztési programot jelentett be és valósított meg, kiváltva ezzel egy komoly családpolitikai vitát Németországban. Politikai ellenfelei, az SPD, a zöldek és a kommunista utódpárt ekkor ragasztotta rá a „Krippen Uschi” becenevet,
amelyet nevéből és a magyarul bölcsődét jelentő Kinderkrippe szóból alkottak meg. Volt egy másik, szintén konfliktusokat generáló, a családok védelmében tett lépése: a gyermekpornográf tartalmú internetes oldalak letiltásáról szóló törvényt alkotott, majd vitt keresztül két év munkájával a Bundestagon. Ez eredményezte, hogy megkapta második csúfnevét, természetesen ismét az ellenlábasoktól, akik cenzúrát kiáltottak: ez volt a „Zensursula”. Sikerei miatt ekkoriban a párton belüli karrierje is felfelé ívelt. 2007-től a CDU vezető arcai közé tartozik, 2010-ben pedig alelnöke is lett a kormánypártnak és sokan, sokáig Angela Merkel utódjaként emlegették. 
A munkaügyi tárca élén
Merkel második, 2009-es győzelme után ismét bizalmat szavazott von der Leyennek, ekkor a Munkaügyi Minisztériumot bízta rá. Ebben az időszakban párton és kormányon belül is komoly vitákat vállalt fel. Zászlajára tűzte, hogy olyan törvényt hoz, amely kötelezővé teszi a női kvótát a vállalatok elnökségeiben és felügyelőbizottságaiban. A tervezet végül a CDU-ban és a kabinetben is elbukott, főként az akkori családügyi miniszter – a szintén nő – Christina Schröder ellenállásán.
Az első nő a védelmi tárca élén
Karrierje itt azonban nem tört meg, sőt. 2013-ban, a harmadik Merkel-kormányban az egyik legfontosabb miniszteri poszt birtokosa lett, a kancellár ugyanis a Védelmi Minisztérium élére jelölte. Így első nőként irányíthatta az erősen leamortizálódott német hadsereget. Sokan gondolták úgy, hogy ez jelenti majd karrierje végét, hiszen előtte sok politikusnak beletört a bicskája a haderő fejlesztésébe. Nem így lett, hiszen von der Leyen Merkel negyedik kormányában is – immár 6 éve – vezeti a tárcát. 
A Bundeswehr modernizálásával ő sem jutott túl sokra, emiatt komoly bírálatokat és újabb becenevet is kapott. A tank német megfelelője, a Panzer miatt hívja a köznyelv ma „Panzer-Uschi”-nak. Kapta ezt a nevet azért is, mert sokszor bírálta a hadsereg alulfinanszírozottságát, valamint a katonák nem megfelelő felszereltségét. Ebben az időszakban botrányok is kötődnek a nevéhez. 2014-ben kiderült ugyanis, hogy a minisztérium pályáztatás és versenyeztetés nélkül adott megrendeléseket bizonyos vállalkozóknak. Emlékezetes volt a Groh Fock nevű katonai hajó ügye is, amelyet elvileg 10 millió eurós költséggel fejlesztettek volna, ám a végső ár elérte a 135 millió eurót.
Von der Leyen ugyanakkor ezt a botrányt is túlélte, kijelentette ugyanis, hogy a végső költségek semmiképpen sem haladhatják meg a 135 millió eurót – azt már nem tette hozzá, hogy ez a tervezett ár 13-szorosa volt.
Surranópályán Európa élére
Valószínűleg ki is töltötte volna hivatali idejét a Védelmi Minisztérium élén, a történelem ugyanakkor nem ismeri a „Mi lett volna ha…” kezdetű mondatokat. Ursula von der Leyen neve egészen hétfő reggelig nem került fel a lehetséges Bizottsági elnökök igencsak hosszú listájára. Hogy végül kinek jutott eszébe, az talán már sosem derül ki, az viszont biztos, hogy személyében egy mindenki számára elfogadható jelöltet találtak az állam- és kormányfők. Bár mellette szól, hogy hétgyermekes anyuka és sokat tett a német családok boldogulásáért, az Európai Unióról alkotott víziója alapján megítélése már korántsem ilyen egyértelmű.
Több megnyilatkozásában is kiállt az európai egyesült államok terve mellett és híve az Európába tartó szabályozott migrációnak is.
Védelmi miniszterként pedig ugyan támogatta az Uniós határvédelmet, a röszkei zavargások idején élesen bírálta a magyar kormány intézkedéseit. Azt eddigi pályájából is jól láthattuk, hogy felvállalja az útjába kerülő konfliktusokat, sőt, sokszor maga generálja azokat. Von der Leyen egyelőre az összes nemzetállam vezetőjének támogatását élvezi, de – ahogyan Orbán Viktor is fogalmazott – a jövőben is lesznek harcok. És biztosak lehetünk abban, hogy megválasztása esetén a Bizottsági elnökjelölt kész lesz megvívni ezeket.
Az pedig hivatalba lépése után, novembertől derülhet ki, hogy az eddigi európai mainstream, vagy a változást akarók oldalán.
