ORFK: az ügetői lövöldözés felbujtója P. Tamás volt

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közleménye szerint egy újabb – a 90-es évek leszámolásait érintő – nyomozás zárult le. Az L. Csaba sérelmére elkövetett emberölési kísérlet felbujtójára vonatkozó nyomozás anyagát a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) hétfőn megküldte a Fővárosi Főügyészségnek.

Emlékeztettek: a férfit 1996. november 13-án az ügető területén érte több lövés, aminek következtében életveszélyes sérüléseket szenvedett. A bíróság 2018-ban T. Györgyöt és testvéreit: T. Józsefet és T. Jánost, valamint B. Lászlót jogerős szabadságvesztésre ítélte az ügyben. A bűncselekmény hátterét és a felbujtó személyét azonban csak a mostani nyomozásban sikerült felderíteni és bizonyítani.

L. Csaba hajtó annak a P. Józsefnek volt a barátja, akit 1996. november 1-jén a Budapest III. kerületében található Ladik utcában öltek meg, P. Tamás megbízásából. A rendőrség szerint „a hajtó ellen elkövetett merénylet annak az 1996-os év végén kezdődő – Budapesten zajló – leszámolásos jellegű bűncselekmény-sorozatnak az egyik állomása”, amelyben az elmúlt időszakban több eljárást folytatott és adott át az ügyészségnek a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda. Jelenleg a T. Pál sérelmére 1996. november 21-én elkövetett emberölési kísérlet felderítése van folyamatban a nyomozó hatóságnál – olvasható az ORFK közleményében.

A Fővárosi Ítélőtábla 2018 januárjában jogerősen is 11 év fegyházbüntetést szabott ki Tanyi Györgyre a budapesti ügetőn 1996-ban történt lövöldözés ügyében. A bíróság korábbi közleményében azt írták: T. György ismeretlen okból határozta el a fogathajtó meggyilkolását. Az ítélet szerint T. György testvérei és negyedik társuk bűnsegédként működött közre azzal, hogy figyelőként biztosították az elsőrendű vádlott tettét és segítették menekülésében.


Hirdetés

A bíróság akkor azzal indokolta az eljárás jelentős elhúzódását, hogy a nyomozóhatóság 1997 júliusában megszüntette a nyomozást, mivel az elkövető kiléte nem volt megállapítható. A Fővárosi Főügyészség 2014 szeptemberében döntött a nyomozás újbóli elrendeléséről, és végül 2015 áprilisában emelt vádat.

A budapesti ügetőn 1996-ban történt lövöldözés ügyében 2018 áprilisában hallgatták ki gyanúsítottként Portik Tamást.

MTI 

'Fel a tetejéhez' gomb