Trump kitörölhetetlenül beírta magát a történelembe
Arra a kérdésre, meghívja-e Kim Dzsong Unt a Fehér Házba, az amerikai elnök azt felelte: „Akár azonnal”.
Kim Dzsong Un a sajtónak nyilatkozva reményét fejezte ki, hogy Trump átlépése észak-koreai területre – amelyet bátor lépésnek nevezett – javítani fogja a két ország kapcsolatát: „Magyunk mögött hagyjuk a múltat és a jövőt építjük”. Hozzátette azt is, megtiszteltetésnek venné, ha Trump ellátogatna Phenjanba.
Trump a történelmi sétán nagyszerű barátságnak nevezte a közte és Kim Dzsong Un között lévő kapcsolatot.
A két vezető a kézfogás után az övezet dél-koreai oldalán zárt ajtók mögött is megbeszélést folytatott egymással.
Trump szombat este érkezett Dél-Koreába, a G20-országcsoport oszakai találkozója után, ahol megbeszéléseket folytatott Mun Dzse In dél-koreai államfővel.
Az amerikai elnök a hónap folyamán korábban már bejelentette, hogy levelet kapott Kim Dzsong Untól, aminek a tartalmát „csodálatosnak” és „meleg hangúnak” nevezte, bár a részleteiről nem számolt be. Ugyanekkor kifejtette: arra számít, „valami pozitív” dolog történik majd Washington és Phenjan viszonyában. A két ország kapcsolatát „nagyszerűnek” minősítette.
Trump tavaly júniusban Szingapúrban találkozott először Kim Dzsong Unnal, és több vitás kérdésben született megegyezés, köztük a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítéséről. Februárban a vietnami Hanoiban tartott második csúcstalálkozó nem hozott kézzelfogható eredményt.
Forrás: MTI Címlapfotó:MTI/AP/Susan Walsh







