Soltész: Magyarországon az egyház nem egyszer harcra kényszerült

Soltész Miklós a pécsi székesegyház előtti, a nemrég hatszázmillió forintos kormányzati támogatással felújított Dóm tér átadásán kiemelte:

az egyházak, azon belül a katolikus egyház közösséget teremt és a közösséget szolgálja. 

II. János Pál pápa szavait idézve arról beszélt, Magyarországon az egyház nem egyszer harcra kényszerült az elmúlt évszázadokban és a szocializmus évei alatt azért, hogy az evangélium tanításai szerint élhessenek az emberek. Utalt rá: ehhez a harchoz ma a kormány segítséget, eszközt nyújt, de a megvalósítás az egyházak feladata.

Udvardy György pécsi megyéspüspök beszédében felidézte: a székesegyház előtti teret 1891-ben építették, jelentősebb felújítására csak egy alkalommal volt példa története során. A mostani fejlesztés szerinte a jövőben mind a hívőket, mind a Pécsre érkező turistákat is szolgálni fogja, az a befogadás tere lesz.


Hirdetés

Hoppál Péter (Fidesz-KDNP) pécsi országgyűlési képviselő arról szólt, hogy a küllemében méltó teret azok az emberek, lelkek töltik meg igazi tartalommal, akik használják. Reményét fejezte ki, hogy a következő évtizedekben, évszázadokban mind a térre érkező hívők, mind a világi tömegek megteremtik ezt a tartalmi egységet.

Forrás: MTI Fotó: MTI/Sóki Tamás

 

'Fel a tetejéhez' gomb