Másképp látják a világot az autizmussal élők

Az autista büszkeség nemzetközi napja június 18-a, és célja, hogy felhívja az emberek figyelmét az autizmussal élők helyzetére. A kezdeményezés egyik fő üzenete, hogy a társadalom befogadóbb legyen, és ne rekessze ki az autizmussal élő embereket. Ezen a napon többek között a Niagara-vízesést és az Empire State Building-et is kék színnel világítják meg – az autizmus világnapján, áprilisban is kékbe borul a világ.

Az autizmusnak nagyon sok válfaja van, hol gyengébben, hol erősebben jelenik meg egy-egy emberben. Vannak, akiknél elsőre meg sem lehet mondani, hogy autizmus spektrumzavarban szenvednek, annyira enyhén jelenik meg náluk.

Nagyon fontos, hogy az autizmusban élőket befogadja a társadalom, hiszen ez egy igen gyakori fogyatékosság. Minden századik emberből egy autizmus spektrum zavarban érintett. Ma Magyarországon minimum 100 000 autista személy él.

Sokan találkozhatunk autistákkal a mindennapokban, de sajnos gyakran nem tudjuk, hogyan viszonyuljunk hozzájuk. Iskolánkban az egyik kisfiú Asperger-szindrómás volt. Külsőre éppolyan volt, mint bármelyikünk, de az átlagos helyzetekben teljesen máshogy reagált, mint ahogy azt elvárnánk. Gyermekként nem értettük, mitől más, mint mi – miért szalad ki az óra közepén, vagy kezd el nevetni egy komoly felelés közben. Az autisták nem értik egy közösség szabályait, a társas helyzetekben nekik – ami nekünk természetes – érthetetlen és idegen. Ők nem olvasnak a gesztusokból, gyakran nem érzik a határokat, és nem értik a másik ember jelzéseit.

És mit tesz egy közösség, ha valakit „gyengébbnek”, kívülállónak érez? Kiközösíti. Ezt történt az osztálytársammal is, mert nekünk, gyerekeknek senki nem magyarázta el, ő mitől látja másképp a dolgokat. A tanárok sem tudták kezelni a helyzetet, sokszor elpattant náluk a cérna, és kiabálás lett a vége, ami csak a mi elképzelésünket igazolta: valami baj van ezzel a fiúval.

Ez a kisfiú ma már az ország egyik legjobb egyetemére jár, de a társadalomban még mindig nem találja a helyét. Gúnyba és megvetésbe botlik – pedig a képességei éppolyanok, vagy akár még jobbak is, mint egy átlagemberé. Mérhetetlen sok szeretet és odaadás lakozik benne, de ezt nagyon nehéz kiadnia magából, ha a társai elfordulnak tőle, mert több energiát igényel őt megismerni, mint egy átlagos embert. De ez a több energia kifizetődik, hiszen annyival több mindent is kapunk cserébe. Ahhoz, hogy ezeket a helyzeteket tudatosan képesek legyünk kezelni, már a kezdetekkor meg kellene ismerkednünk az autizmussal, hogy ne „furcsának” találjuk és idegenkedjünk a fogalomtól, hanem a természetes, mindennapi életünk részeivé váljanak az autista emberek.

A társadalom tagjai azért nem tudják kezelni őket, vagy nem veszik a fáradtságot, hogy megértsék az autistákat, mert nem tudják, mivel állnak szemben. Félnek az ismeretlentől, hiszen senki nem magyarázta el nekik, hogy egy autista ugyanolyan ember, mint te vagy én, csak egy kicsit másképp kell közeledni hozzájuk. Egy kacskaringósabb utat kell bejárni ahhoz, hogy megértsük őket – de könnyen lehet, hogy még így is sok megválaszolatlan kérdés marad bennünk.

Az autizmus nem gyógyítható, de az autisták képességei fejleszthetők. A tudomány máig nem tudja biztosra megmondani, miből ered, de a kutatók szerint genetikai és környezeti hatások kombinációja okozhatja.

A mi feladatunk az, hogy nyitottabbak és befogadóbbak legyünk autista embertársaink irányába, és felfedezzük bennük azokat a rejtett kincseket, amik őket különlegessé teszik.