Magyarország a szabadság hazája és Európa jövője

Gulyás Gergely hangsúlyozta: 1989-90 esélyét valóra tudtuk váltani, nem kellett az ország szabadsága és a nemzeti szuverenitás tekintetében kompromisszumot kötni.

Az azonos című emlékév irányító testületét is elnöklő politikus hangsúlyozta: eljött az idő, hogy a rendszerváltoztatás nemzedéke kezdjen beszélni gyermekeinek, unokáinak az akkor történtekről, hozzátéve, e kötelesség teljesítése erősíti a nemzeti közösséget.

A múlt közös küzdelmei bizonyítják, hogy összetartozunk, hogy minden magyar felelős minden magyarért, és hogy itt egyszerre, együtt van felelősségünk és feladatunk, sorsunk és életünk – fogalmazott a miniszter.

Kiemelte: a huszadik századi magyar történelem a magyar nemzet számára a hazugságok és a megkésett igazságok korszaka.


Hirdetés

A hazugságok miatt kellett az első világháborút lezáró diktátumot békeszerződésnek, a náci megszállást váltó szovjet megszállást felszabadulásnak, a kommunista diktatúrát népi demokráciának, a forradalmat ellenforradalomnak, az emberek megkínzását államvédelemnek, a forradalom miniszterelnökének kivégzését igazságtételnek nevezni.

A megkésett igazságok miatt válhattak valósággá 1956 követelései a rendszerváltozáskor, ezért tudták a kommunista diktatúra áldozatait méltósággal újratemetni harminc esztendeje, és ezért hagyta el az utolsó szovjet katona 1991-ben Magyarországot, és ezért terjed ki ma az állampolgárság lehetősége a világ minden magyarjára, ezért foglalták törvénybe a nemzeti összetartozás napját – fűzte hozzá.

A hazugságok sorában említette azt is, hogy az MSZP a kormánypártokat vádolja azzal, hogy ki akarják törölni a történelemből a nemzetért mártíromságot vállaló Nagy Imrét, miközben a szocialisták jogelődje kivégeztette a miniszterelnököt, majd három évtizeden át válogatott eszközökkel torolta a legcsekélyebb kegyeletnyilvánítást is.

Gulyás Gergely megjegyezte: ma is sok a nehézség, de egy büszke és emelkedő nemzet tagjai vagyunk, ahol mindenkinek kell, hogy legyen esélye arra, hogy előbbre lépjen, hogy egyről a kettőre jusson. Ma Közép-Európa és benne Magyarország a szabadság hazája és Európa jövője; ennél többet aligha remélhettünk három évtizeddel ezelőtt – tette hozzá.

Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, az emlékév kormánybiztosa 1989-et a csodák évének nevezve arról beszélt: 56 mártírjainak újratemetésén 300 ezernél is több ember vett részt. Utalva Orbán Viktor emlékezetes beszédére úgy fogalmazott: ők ott megismerhettek egy fiatal politikust, aki a pesti srácokhoz és lányokhoz méltó bátorságról tett tanúbizonyságot.

 A kommunista rendszer tökéletes világot ígért, a szabadság világa viszont soha nem lehet tökéletes, nem is kell annak lennie, de bárki láthatja, hogy az elmúlt harminc év küzdelme gyönyörű és felemelő eredményeket hozott – jelentette ki a főigazgató.

Forrás: MTI Fotó: MTI/Mónus Márton

'Fel a tetejéhez' gomb