Kínában színdarabbal estek neki a kereszténységnek

A darab kifigurázza a keresztények szegénységét, az új örömhírt, a kommunizmust pedig az egekig magasztalja.

Kína délkeleti, Csianghszi tartományában látott napvilágot az a színdarab, amellyel a helyi hatóságok – mint propaganda – a keresztény életvitelből adódó sajátosságokat figurázzák ki. Különösen a szegényebb néprétegek hívei kerültek célkeresztbe. 

A történet középpontjában lévő falu a keresztény hit miatt mélyszegénységben, visszamaradott körülmények között tengődik, azonban mikor feladják a hitüket, hogy befogadják az “új örömhírt”, a kommunizmust, a társadalmuk, mint a rakéta tör előre, a falu pedig meggazdagszik.

A politikai drámát turné keretében több mint 20 településen adták elő, Yugan megye legszegényebb vidékein. A helyi keresztények aggodalmaikat fejezték ki, hogy néhány testvérük – akiknek hite még nem áll erős lábakon -, szegénységük miatt a vallást fogják okolni.

A kommunizmus nem hagy teret az eltérő véleményeknek, lelkiismeretnek. Az állam hatalmas erőfeszítéseket tesz azért, hogy a társadalmat uniformizálja, nehéz helyzetbe kényszerítve ezzel a keresztényeket, akiknek hite az állam szemében jelentős veszélyforrás. (Lásd: Szent II. János Pál és a Szovjetunió felbomlása). Emiatt a keresztényüldözés szignifikáns mértékben növekedett Kínában az elmúlt évek alatt.

Varga Gergő Zoltán

Kép forrása: The Gospel Herald

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre