Konszolidálódni látszik az úzvölgyi helyzet
Teodor Melescanu arról tájékoztatta Szijjártó Pétert, hogy a román miniszterelnök utasítására a román védelmi minisztérium felügyelete alá kerül az úzvölgyi temető, a magyar miniszter ezt tudomásul vette. Szijjártó Péter arra kérte román kollégáját, hogy a két Honvédelmi Minisztérium hadisírok gondozásáért felelős testülete minél előbb kezdje meg a konzultációkat a kétoldalú es nemzetközi kötelezettségeknek megfelelő rend helyreállítása érdekében.
Hangsúlyozták: a két miniszter megerősítette a békés megoldás szükségességét.
A közleményben arra is kitértek, hogy a KKM folyamatosan kapcsolatban van a legnagyobb erdélyi magyar párttal, a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel.
Az erdélyi magyarság április végén szembesült azzal, hogy a közeli Dormánfalva önkormányzata önkényesen román parcellát alakított ki és emlékművet állított az úzvölgyi első világháborús magyar sírkertben. Csütörtökön több ezer román megemlékező érkezett a temetőhöz, hogy részt vegyen az emlékmű felszentelésén. Székelyek élőlánccal próbálták megakadályozni ezt, de a románok erőszakkal benyomultak a sírkertbe.
(MTI)