Embercsempész-hálózatot számoltak fel a görögök

A parti őrség köreiből származó értesülések szerint a bűnszervezet már hónapok óta csempészett embereket Görögországból Olaszországba.

A hatóságok egy vitorlás hajó mellett egy kisbuszt és egy teherautót is lefoglaltak, amelyek segítségével a migránsok szárazföldi fuvarozását bonyolították a bűnözők Görögország más térségeiből a Jón-tenger partvidékére. Az embercsempészek fejenként 3500-5000 eurót (mintegy másfél millió forint) követeltek a migránsoktól.

A görög parti őrség egyik tisztségviselője a dpa-nak elmondta: az illegális bevándorlóknak az embercsempészek segítségével gyakran észrevétlenül sikerül bejutniuk Törökországból Görögországba, ahol a helyi hatóságok így nem tudják nyilvántartásba venni őket. Amennyiben pedig sikerült a menedékkérőknek továbbjutniuk Olaszországon keresztül Németországba, a német hatóságok már nem küldhetik vissza őket Görögországba, mivel a migránsok ujjlenyomatai és más adatai nem lettek rögzítve az Eurodac-rendszerben.

Gyülekező illegális menekültek sátortábora az észak-görögországi Szalonikitõl nyugatra fekvõ Diavatában lévő migránstábor közelében. Fotó: MTI/EPA-ANP/Szotirisz Barbaroszuszisz

A görög bevándorlási minisztérium pénteki közleménye szerint júniusban ismét meghaladta a tizenhatezer főt a görög égei-tengeri szigeteken létrehozott menekültügyi regisztrációs központokban (hot spot) tartózkodó menedékkérők száma. A migrációs hullám feltartóztatását célzó, 2016 márciusában kötött EU-török menekültügyi megállapodás ellenére továbbra is érkeznek menedékkérők Törökországból a görög szigetekre.


Hirdetés

 A görög parti őrség szerint nincs szó menekültáradatról, azonban felhívta a figyelmet, hogy az újonnan érkező illegális bevándorlók száma fokozatosan nő.

Forrás: MTI Fotó: MTI/EPA/Kay Nietfeld

'Fel a tetejéhez' gomb