A fiatalok fogékonyabbak a keresztény tanításokra, mint az idősebbek

A Christianity Today számolt be arról, hogy a Barna Research nemrég végzett kutatása szerint az ezredforduló környékén született generáció nem vallásos tagjai az idősebbeknél jóval nyitottabbak arra, hogy keresztény hitre térjenek, vagy akár csak mélyebben megismerjék az egyház tanításait. 

A kutatás során megkérdezett, nem keresztény fiatalok majdnem háromnegyede (70%) számolt be arról, hogy az utóbbi egy évben családi vagy baráti körben legalább egy alkalommal beszéltek a vallásról. Az idősebb generáció nem keresztény tagjai esetében ez csupán a megkérdezettek valamivel több, mint feléről (52%) mondható el. 

Mindkét esetben kijelenthető, hogy többnyire a keresztény vallásról beszéltek: a fiatalok 64%-ára, az idősebbeknek pedig 44%-ára igaz ez. Továbbá az sem elhanyagolandó, hogy míg a fiatalok közül 36% nyilatkozott úgy, hogy szeretné jobban megismerni a kereszténységet – és idővel akár hívővé is válni –, azzal szemben az idősebbek közül ez csupán 16%-ról mondható el. 

A kereszténység alaposabb megismerésének módja tekintetében érdekes módon szintén vannak különbségek: a fiatalok elsősorban egy négyszemközti párbeszéd keretében tartják ezt elképzelhetőnek, míg az idősebbek inkább szentmiséken vagy vallásos rendezvényeken vennének részt szívesebben, vagy egy csoportos beszélgetés keretében próbálnák meg elmélyíteni ismereteiket. 


Hirdetés

Továbbá a kutatás eredményei alapján úgy tűnik, a vallási szempontból ingadozók körében elsősorban az jelenthet előrelépést, ha a lelkiségről úgy tudnak beszélni vallásos emberekkel, hogy azok eközben nem ítéli el őket a hitük hiánya miatt. A megkérdezettek 62%-a mondta azt, hogy igénye lenne erre, de csupán 34% nyilatkozott úgy, hogy sikerült már egy ilyen beszélgetést folytatnia egy vagy több hívővel. 

Ráadásul az is szembetűnő, hogy ezeknél az embereknél nem jó „stratégia” az, ha mindenképpen választás elé állítják őket: a megkérdezettek fele úgy nyilatkozott, hogy nem szeretnék, ha rögtön a beszélgetés során válaszút elé állítanák őket abban a tekintetben, hogy hívőként szeretnének-e élni a jövőben vagy sem. 

'Fel a tetejéhez' gomb