XXI. Század Intézet: a nyugat-európai média elhallgatja a tényeket
Szabó Dávid pénteken az M1 aktuális csatornán azt mondta, a bevándorláspárti országok a kampányidőszakban próbálják a háttérbe helyezni a migráció negatív mellékhatásait, például a bevándorlók által elkövetett bűncselekményeket, a nyugat-európai média pedig ebben teljes mértékben partner.
A migráció jelenleg az embereket érintő egyik legfontosabb probléma, ennek megfelelően idén magasabb részvételi arányra lehet számítani a választásokon, a választás eredménye pedig új törésvonalakat fog létrehozni az európai politikában – közölte.
Míg a brüsszeli elit a nemzetállamokat és a nacionalista törekvéseket látja a problémák forrásának, addig a kutatások szerint a választók a problémát és azok félrekezelését Brüsszellel azonosítják, a megoldást pedig a nemzetállamokban látják
– jelentette ki.
Az állampolgárok nem érzik közel magukhoz az Európai Unió intézményrendszerét, ennek Szabó Dávid szerint az az egyik oka, hogy az EP-üléseken a képviselők az embereket érintő problémák helyett „intézményi vitákkal és ideológiai csatározással” foglalkoznak.
MTI