Egyik meghívott párt képviselője sem jelent meg az MSZP-Párbeszéd rendezvényén

A szocialista Ujhelyi István az elmaradt beszélgetés helyett sajtótájékoztatót tartott. Mint elmondta, egy héttel ezelőtt elküldték a meghívókat, de arra csak a DK két képviselője, Molnár Csaba és Niedermüller Péter reagált. Ők vidéki kampányelfoglaltságokra hivatkozva hárították el a felkérést.

Ujhelyi István szerint a fideszes képviselők gyávának bizonyultak, ahogy korábban gyávának bizonyult Orbán Viktor miniszterelnök is, aki nem mert vitázni Frans Timmermans szocialista csúcsjelölttel. Hozzátette: Trócsányi László, a Fidesz EP-listájának vezetője sem mert kiállni Tóth Bertalannal, a szocialisták EP-listavezetőjével.

A baloldali politikus a saját teljesítményét értékelve kiemelte, hogy négy éve élő fogadóórákat tart a határon túlra vándorolt magyarok számára, akiket ingyenes jogsegéllyel is ellát. Ujhelyi István kitért arra is, hogy az utóbbi években ő lett az európai turisztikai iparág politikai vezetője. Felhívta rá a figyelmet, hogy ő foglalkozott az egymással kooperáló automata közlekedési rendszerek európai kiépítésének ügyével is. A képviselő továbbá hangsúlyozta, hogy ő indította útjára a Free Interrail nevű programot, amelynek keretében a 18 éves európaiak ingyenesen járhatják be a kontinenst.

A szocialista Szanyi Tibor kiemelte, hogy arra az okosfalu programra a legbüszkébb, ami 2015 óta átalakította az EU teljes vidékfejlesztési politikáját. Arra is kitért, hogy az Európai Unió áfa-rendszerének véglegesítése során 25 százalékos maximális áfát határoztak meg.


Hirdetés

Jávor Benedek bírálatként elmondta, hogy a Fidesz lassan kilenc éve nem készített választási programot. A politikus azt is sajnálatosnak nevezte, hogy a többi EP-képviselő nem jelent meg az általuk kezdeményezett beszélgetésen. A politikus kiemelte, hogy az ő kezdeményezésére jött létre egy, az oknyomozó újságírást támogató program. Hozzátette, hogy az ő javaslatára született meg a közérdekű bejelentőket megvédő irányelv.

Jávor Benedek kijelentette, hogy jelentős szerepet játszott a kontinens energiapolitikájának formálásában a „Tiszta energia minden európainak” javaslatcsomag elfogadása során. Arra is felhívta a figyelmet, hogy egy svéd EP-képviselővel együtt indították útjára az európai Roma hét elnevezésű rendezvénysorozatot. A politikus utolsóként a korrupcióellenes tevékenységét említette.

A szocialista képviselőket megkérdezték arról a csütörtöki sajtóhírről, mely szerint Szekeres Imre szocialista politikus egy lakossági fórumon azt mondta, honvédelmi miniszterként már 2009-ben kapott olyan jelzést, hogy nagy migrációs hullám várható. Ujhelyi István erre azt felelte, hogy nem olvasta a hírt. Hozzátette, a programjuk rögzíti: nem támogatják az illegális migrációt és nem bontják le a határkerítést. 

Szanyi Tibor úgy fogalmazott: a történelem során valószínűleg nem volt olyan esztendő, amikor egyes politikusok ne kaptak volna migrációval kapcsolatos előrejelzéseket. Az ENSZ évente bocsát ki ilyen előrejelzéseket és vélhetően nincs olyan nemzetközi szervezet, amelyik az elmúlt száz esztendőben ne foglalkozott volna a globális migráció problémáival – mondta.

MTI

'Fel a tetejéhez' gomb