Új félgyűrűt alakít ki a kormány a fővárostól távol

A lap hétfői számában megjelent cikkben Mosóczi László beszámol arról, hogy megvalósíthatósági tanulmány készül az M1-es autópályából Komáromnál leágazó 13-as és 81-es, továbbá a Székesfehérvártól délre induló 63-as főút kétszer két sávosra alakítására a meglévő nyomvonalakon, így létrejönne egy településeket elkerülő gyorsforgalmi összeköttetés az M1-es és a szintén előkészítés alatt álló M8-as autópálya között. Mosóczi László azt is közölte, hogy a kormány már döntött a fejlesztésről.

Magyarországot több nemzetközi közlekedési folyosó érinti, a legnagyobb átmenő forgalom Németország és a Balkán, valamint Törökország között zajlik. A tranzitforgalomnak pedig nem célja a magyar főváros megközelítése, egy északnyugati-délkeleti átlós útvonal jobban szolgálná a céljukat, miközben a budapesti és agglomerációs utak lélegzethez jutnának – magyarázta Mosóczi László.

Az államtitkár szerint a szükséges fejlesztések, mivel a meglévő út bővítéséről van szó, viszonylag kisebb költségből és gyorsabban megvalósíthatók, így utolérhetik az M8-as beruházását, amely új nyomvonalon halad.

Ha elkészül a fővárost mintegy 100 kilométeres távolságban elkerülő félgyűrű, annak jelentős következményei lesznek Budapest elővárosi forgalmára, és ha a nemzetközi tranzit nem terheli a Budapest környéki utakat, nem lesz szükséges vagy csak később válik elkerülhetetlenné az M1-es sávbővítése.


Hirdetés

(MTI)

'Fel a tetejéhez' gomb