EP választás: önfeladás helyett az elért eredmények megőrzése a cél

Dömötör Csaba arról beszélt: Brüsszelnek a programmal kapcsolatban elsősorban versenyjogi felvetései vannak, de valójában ez egy jogi köntösbe bújtatott támadás a magyar családtámogatási rendszer ellen. Kitért arra is, hogy korábban a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) folyósításához is a babaváró támogatásnál alkalmazott megoldást választották, és Brüsszel akkor nem emelt kifogást

Hangsúlyozta: ez a jogi kötözködés a kettős mérce sokadik bizonyítéka, mert

úgy finanszíroznak Brüsszelből több tízezer migránskártyát, hogy az alapvető biztonsági szempontok sem érvényesülnek. Ezzel szemben, amint a példa mutatja, a gyermekvállalást segítő lépéseket megpróbálják elkaszálni, ami teljes nonszensz.

Hozzátette: az ügy jól mutatja a szemléletbeli különbséget, hiszen Brüsszelben a migrációval, Magyarországon pedig a családok célzott támogatásával kezelnék a népesedési problémákat.


Hirdetés

Kiemelte: a kormány kiemelt célkitűzése a családok megerősítése, ezért a kabinet ragaszkodik a babaváró támogatási program július elsejei elindításához, amivel reményeik szerint sok százezer párnak nyújthatnak majd  érdemi segítséget a gyermekvállaláshoz.   

Dömötör Csaba arra a kérdésre válaszolva, hogy Orbán Viktor kormányfő miért utasította vissza az Európai Bizottság élére a szocialista frakció által támogatott Frans Timmermans csúcsjelölt tévévita-meghívását kijelentette: az európai csúcsjelölteknek kell egymással vitatkozniuk, nem pedig a miniszterelnököknek.

Mint mondta, azokban a kérdésekben, amelyek Európa jövőjét érintik, a miniszterelnök álláspontja egyértelmű:

ez lesz az első olyan európai választás, amelyen nem öt év a tét, hanem több évtized, nem elsősorban a gazdasági kérdések a meghatározóak, hanem a biztonsági és a civilizációs kérdések.

Hozzátette: az a dilemma lengi körül a választást, hogy Európa megmarad-e a jelenlegi formájában.

A migráció ügyében mi nem szeretnénk kompromisszumot kötni azokkal, akik csak az önfeladást ajánlanák Európa számára.

Inkább kemény vitákra van szükség, és nem arra, hogy feladjuk az évszázadok alatt elért eredményeket – jelentette ki.

Az államtitkár a szokásos nyomásgyakorlás részeként említette, hogy sajtóinformációk szerint Soros György által támogatott civil szervezetek annak érdekében léptek fel, hogy még az európai parlamenti választások előtt indítsák el Magyarország ellen az uniós szerződés hetedik cikke szerinti eljárást.  Az eljárás előnyének nevezte, hogy ott mindenképpen tényekről lesz szó, és ki fog derülni az eljárás végén, hogy a vitás ügyek túlnyomó részét már lezártuk az Európai Bizottsággal, évekkel ezelőtt.

 A vitás ügyek egy másik részében viszont nem engedünk, mert azt gondoljuk, hogy senkinek nincsen joga abba beleszólni például, hogy kivel élünk együtt és kivel nem

– fogalmazta meg álláspontját Dömötör Csaba, aki szerint az, hogy sokan vesznek részt a Fidesz kampánygyűlésein, jól mutatja, hogy az emberek tisztában vannak a választás tétjével.

Szerintünk május 26. a demokrácia nagy napja lesz, mert évek óta beszélünk az Európa jövőjét érintő kérdésekről, így a migrációs válság következményeiről, de most először lesz lehetőségünk arra, hogy összeurópai választáson is döntsünk a követendő politikáról. Minden szavazat számít, most lehet piros lapot adni azoknak, akik eljátszanák Európa jövőjét– mondta az államtitkár.

 

'Fel a tetejéhez' gomb