Premier League: thriller volt a javából


Hirdetés
  • Az első helyért a Liverpool és a Manchester City harcol;
  • a Bajnokok Ligája helyezést jelentő további két helyért (3-4.) pedig négy csapat is nagy küzdelemben állt, sorrendben: Tottenham Hotspur, Chelsea, Arsenal, Manchester United;
  • az utolsó még bennmaradást jelentő 17. helyért pedig a Cardiff City és a Brighton harcoltak egymással.

 (Bővebben itt.)

Az utolsó előtti fordulóban azonban szinte senkinek sem sikerült nyernie, azok közül, akiknek tényleg szükségük lett volna rá. Szegény Cardiff City a fiaskójával például a kiesésével fizetett meg, pedig a Brighton sem tudott nyerni. Igaz, a dél-angol kis csapat az Arsenallal játszott bravúr döntetlent, amelyet így teljesen lenullázott. Megfosztva az Arsenalt a BL-indulástól. Miért?


Hirdetés

Hiába kapott ki zsinórban kétszer az ősi rivális Tottenham, az Arsenalt még így is meg fogja előzni. Bár némi matematikai esély azért még van.

Persze ehhez az is kellett, hogy a Manchester United négy mérkőzésen is képtelen legyen győzni. Azt hihetnénk, hogy a nevető – ezúttal – negyedik csapat a Chelsea rászolgált az eredményeire, vagyis, hogy bebiztosította az utolsó forduló előtt a BL indulását a következő idényben. Ám ez nem teljesen igaz. Hiszen a Chelsea is közel egy hónap után tudott csak győzni. Nem véletlenül terjedt el a neten az alábbi kép.

Ami a bajnoki címért vívott ádáz hajrát illeti, a Liverpool tett egy nagy lépést tegnap a Newcastle legyőzésével, ám közben elvesztette legjobbját, Mo Salaht, akit hordágyon vittek le. Ráadásul, ha kedden a Manchester City otthon le tudja győzni a Leicester Cityt, gyakorlatilag a zsebében érezheti a sorozatban második bajnoki címét. Nehezítő körülményt jelenthet egy bizonyos Brendan Rodgers, aki épp a Liverpool volt edzője, és jelenleg a Leicestert irányítja.  

Az utolsó fordulót május 12-én, vasárnap tartják.

Forrás: premierleague.com

'Fel a tetejéhez' gomb