Németországban kiverte a biztosítékot a magyar miniszterelnök olasz interjúja

A történet azzal kezdődik, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a La Stampa című olasz lapnak adott interjút, amelyben kifejtette álláspontját az Európai Unióról és Matteo Salviniről. Őszintén szólva a miniszterelnök nem mondott olyat, amit korábban valahol ne mondott volna már el.

Németországot az interjú azonban valamiért mégis felkavarta.

Lehet, hogy nem olvasnak magyar sajtót? Vagy lehet, hogy csak olasz sajtót olvasnak? A lényeg, hogy tegnap, tehát a La Stampa interjú másnapján (csütörtökön) több német lap is arról számolt be, hogy a CDU elnöke, Annegret Kramp-Karrenbauer – az „új Merkel” – óva inti a magyar miniszterelnököt, hogy még tovább távolodjon az EPP-től, vagyis a Néppárttól, aminek a Fidesz is tagja.

Lehetséges, hogy a CDU most fogta fel, hogy baj van?


Hirdetés

Nagyon úgy tűnik, hogy Berlinben most jutott el az információ a megfelelő helyre és most kezdtek csak el rettegni. Hiszen a Néppárt könnyedén felbomolhat, vagy ami ennél is rosszabb, most kezd eljelentéktelenedni. Nem csupán arról van szó, hogy a Fidesz kiválását más pártok is követhetik, hanem arról is, hogy:

Meg kéne magyarázni a még megmaradt keresztény konzervatív középrétegnek nyugaton, hogy az a Néppárt, még ugyanaz a „néppárt” Orbán kiválása után is.

Sok sikert hozzá! Persze nem a Fidesz kiválásától fog megszűnni a néppárt jobboldali jellege, hanem attól, hogy nagyjából 2 éve ezek a folyamatok elkezdődtek – és hagyták idáig fajulni. Salvini ezt tudja. Orbán Viktor is. És mint most kiderült már a németek is kapizsgálják. Hiszen nagypolitikailag a német pártok kimaradhatnak egy új és valóban jobboldali erőből, amit egy olasz-francia és magyar – reménykedjünk benne, hogy lengyel – erő vezethet majd.

Berlinben persze ezt máshogy látják. Ott a rossz emlékeket idéző favonalzós tanár néni akarja a térdére ültetni még mindig a rossz tanuló magyarokat. Hiszen pl. a Der Tagesspiegel és a Welt mintha összebeszéltek volna, ugyanazt írják tartalmilag:

„Ha ilyen döntést hozna, akkor számára és a FIDESZ számára nem lesz visszaút az EPP-be.”

Ha a szakításnak nem is jött még el az ideje, annak mindenképpen, hogy a Néppárt rájöjjön, jobban kell neki a Fidesz, mint fordítva. Vagy, ahogy Székelyföldön tartják: „amelyik fa nem hajlik, az törik!”

Talán most kiderül, kit milyen fából faragtak.

Forrás: www.tagesspiegel.de, www.welt.de

'Fel a tetejéhez' gomb