Macron és Timmermans a káosz és az összeomlás mérnökei
– Mi a jelentősége a csütörtöki Orbán Viktor – Matteo Salvini találkozónak?
– A találkozó jelentősége abban áll, amit a két politikus is hangsúlyozni igyekezett, azonban a nyugat-európai sajtó erről szinte egyáltalán nem akart tudomást venni: az EP-választás lehetőség arra, hogy végre egy pártokon átívelő megállapodás alakuljon ki arról, hogy a migrációt meg kell állítani. Ahhoz, hogy ezt megértsük, egyet hátrébb kell lépnünk, és a teljes képet kell nézzük. Nem szabad az eseményeket csupán az európai pártpolitikán keresztül szemlélni. Éppen ezért javasolja Orbán Viktor az EPP-nek a jobboldali erőkkel való együttműködést.
– Orbán Viktor azt nyilatkozta, hogy az EPP-nek nem balra kellene húznia, hanem inkább Salviniékkel kellene együttműködnie. Mekkora esélye van annak, hogy ez megtörténhet?
– Az EPP számára két út van: ha a rövid távú gondolkodást választják, akkor összefognak az eddigi partnerekkel, vagyis a szocialistákkal és a liberálisokkal. Azért gondolom azt, hogy ez a rövid távú megoldás, mert ezzel Weber valószínűleg megszerezheti a Bizottság elnöki posztját – viszont az EPP támogatottságára igen negatív hatással lehet.
A Néppárt az elmúlt években egyre inkább baloldali és liberális értékeket tett magáévá.
Tagállami szinten már egyértelműen látszik, hogy a választók a világos politizálást várnák el. Az eddigi keveredéssel szemben a kereszténydemokratáktól kereszténydemokrata politikát várnak el a szavazóik. A szocialistáktól szocialistát, a liberálisoktól pedig liberálist.
A szavazók hosszú távon nem akarnak majd olyan kereszténydemokrata pártokat, amelyek szocialista vagy liberális politikát valósítanak meg.
Akinek erre van igénye, az a szocialista és liberális pártokra adja szavazatát, nem kereszténydemokrata pártra. Érdekes módon e másik két csoport sokkal kevesebbet engedett eredeti értékrendjéből, mint a kereszténydemokraták. Inkább ez utóbbiak adtak fel önmagukból és idomultak a szocialista és liberális értékekhez. Ennek negatív hatása meg is látszott az elmúlt években a nyugat-európai kereszténydemokrata pártok választási eredményeiben.
Ha a Néppárt a hosszú távú gondolkodást választja, akkor azzal évek múltán is tényező maradhatna az európai politikában.
Orbán Viktor éppen erre hívta fel a figyelmet, amikor arról beszélt: a Néppárt az eljelentéktelenedés útjára lép, ha csak a rövid távú politikai érdekeket nézi.
Egyelőre a Néppárt vezető politikusai kifejezetten elzárkóznak a jobboldali erők felé való nyitástól, ugyanakkor az EP-választás egy visszajelzés is lesz. S ha a szavazóik ezt az üzenetet küldik számukra, akkor álláspontjuk megváltozhat.
– Weber nélkül történt meg a Maastrichtban tartott első csúcsjelölti vita, a hírek szerint Timmermans nyerte meg ezt a kört. Be tudja hozni lemaradását az EPP?
– Ez a vita pontosan rávilágított arra, hogy a Néppárt és Weber folyamatosan igyekszik gesztusokat tenni elsősorban a szocialisták irányába, viszonzásra viszont nem talál. Weber – egyéb elfoglaltságokra hivatkozva – nem vett részt ezen a vitán, s ezt Timmermans messzemenőkig ki is használta: minden egyes kérdés kapcsán igyekezett belerúgni Weberbe.
Ez egyébként egy tanulság is a Néppárt számára: a szocialisták komolyan veszik a kampányt, ideje lenne az EPP-nek is beleállni a vitákba. Ha az EPP kampánya bátrabb lesz, és a következő vitán Weber is részt vesz és jól szerepel, akkor az egy nagy lépés lehet a siker felé.
– Timmermans és Macron is fenyegetőzött már azzal, hogy azokat az országokat, amelyek nem szolidárisak, ki kell tenni a schengeni övezetből. Ez két kérdést is felvet, egyrészt hogy mi is a szolidaritás, másrészt hogy ki lehet-e tenni egy országot a schengeni övezetből?
– A szolidaritás kifejezés egy varázsszóvá vált. Egy olyan varázsszóvá, ami egyrészt arra hivatott, hogy elfedje az eredeti szándékot, vagyis a migránsok betelepítését és szétosztását az EU-s országok között, nevezetesen a kvótarendszert. Másrészt egy eszköz is, hiszen a szó egy pozitív jelentést hordoz:
aki szolidáris, az a pozitív szereplő. Aki nem szolidáris, az gonosz. A szolidaritás folyamatos szajkózásával igen hatékonyan sikerült elfedni a valóságot, nevezetesen, hogy éppen azok az országok szolidárisak, amelyeken ennek hiányát kérik számon.
Ugyanis ezek az országok a többiek érdekében védik meg Európát a bevándorlóktól. Minden szövetségnél az elsődleges a belső szolidaritás. Ezt követően lehet csak külső szolidaritásról beszélni, s más, a szövetségben nem részes szereplőkön segíteni. Ma sokan éppen fordítva gondolkodnak.
A külső szolidaritást hangsúlyozzák, a belsőt pedig elfelejtik. Belső szolidaritás nélkül viszont maga a szövetség stabilitása kerül veszélybe. Itt tart most az EU.
Macron és Timmermans szívesen kitenné azokat az országokat, amelyekkel nem ért egyet. Ezt ugyanakkor nem tehetik meg. Az világos, hogy a schengeni rendszer reformra szorul, de ehhez minden tagra és minden tag támogató szavazatára szükség van. Főleg olyan országokat nem lehet kitenni, amelyek messze túlteljesítenek a közös biztonság szavatolása terén.
De azért érdemes eljátszani a gondolattal és elképzelni egy olyan schengeni rendszert, amiben pont azok az országok nincsenek benne, amelyek jelenleg a védelmet adják. Röviden: egy ilyen Schengen azonnal összeomlana és káoszt eredményezne.
Tehát amikor Macron és Timmermans ezekről beszél, akkor ők az igazi Európa-ellenesek, cseppet sem szolidárisak, tervük ugyanis összeomlást és káoszt hozna.
