Elutasította a szlovák legfelsőbb bíróság a Mi Szlovákiánk-Néppárt feloszlatását

Az önmagát nemzeti, keresztény és szociális értékek mentén meghatározó, a pozsonyi sajtó által leginkább radikális jobboldalinak minősített párt 2016-ban, nyolc százalékot meghaladó eredménnyel jutott be a 150 fős szlovák parlamentbe, és 14 képviselője van. A hangsúlyosan euroszkeptikus, migrációellenes és a NATO struktúráiból való kilépést szorgalmazó LS-NS 2011 óta működik politikai pártként. Az elődjét, az ugyancsak Marián Kotleba által vezette Szlovák Testvériség-Nemzeti Pártot 2006-ban az alkotmány és más alkotmányos törvények megsértésére hivatkozva feloszlatta a legfelsőbb bíróság.

A legfelsőbb bíróság által most elutasított indítványt 2017-ben nyújtotta be Jaromír Ciznár legfőbb ügyész arra hivatkozva, hogy a politikai mozgalom tevékenysége veszélyezteti a demokráciát. A bíróság indoklása szerint a pártot nem lehet feloszlatni csak azért, mert bírálja az alkotmányos és jogi rendet, és alakítja a közbeszédet.

Jana Zemková, a bíróság elnöke elmondta: a folyamodványt alaposan megvizsgálták, és a demokrácia veszélyeztetésével kapcsolatos felvetésről azt a döntést hozták, hogy ez nem nevezhető közvetlen veszélynek. Az ártatlanság vélelme miatt nem tekinthették súlyosbító körülménynek azt, hogy a párt vezetője és két parlamenti képviselője ellen büntetőjogi eljárás van folyamatban.

Azokkal a felvetésekkel kapcsolatban, hogy az LS-NS szorgalmazza Szlovákia kilépését a NATO-ból, és szeretne népszavazást kiíratni az ország az Európai Unióból való kilépéséről is, a legfelsőbb bíróság indoklásában rámutatott: nincs arra bizonyíték, hogy céljai megvalósításához a párt a jogrenddel szembemenő eszközöket használt volna.


Hirdetés

A hétfői döntésről Marián Kotleba azt mondta: az csak megerősítette, hogy pártja legitim és demokratikus.

MTI

'Fel a tetejéhez' gomb