Legalább négy hónap kell az épület stabilizálásához

Jelentős biztosításra és megerősítésre szorul a párizsi Notre-Dame székesegyháznak az április 15-i tűzben a parázs és a tűzoltók vízsugarai által megrongálódott épületszerkezete, mielőtt nekilátnának az építmény állapotának felméréséhez - írta pénteken internetes oldalán a Le Figaro című francia napilap.

A lap szerint az épület biztosítása ugyanolyan kényes, mint időigényes feladat. El kell távolítani a törmeléket, miközben folyik a nyomozás, ernyőt kell építeni a részben beszakadt tetőzet fölé, le kell szerelni az üvegablakokat, hogy megkönnyítsék a gerendák felszerelését a boltívek alá és fölé.

Az állapotfelmérés ezen elengedhetetlen szakasza a nyár előtt nem fejeződik be. „Még mindig a biztosításnál és a javak védelménél tartunk, legalább négy hónap kell” – mondta pénteken egy sajtóértekezleten Frédéric Letoffé, a történelmi műemlékek restaurálásában részt vevő mintegy 200 vállalatot tömörítő szervezet (GMH) elnöke. A munkák kezdeti fázisában jelenleg 80 ember vesz részt éjjel-nappal.

Már a jövő héten elkezdődik a több tonnányi törmelék eltávolítása, amelyet alaposan átvizsgálnak a tűz okának megállítására indított rendőrségi vizsgálat során. Ezután kezdődik meg a Philippe Villeneuve építész vezette állapotfelmérés.

A lap szerint a határidőkkel óvatosan kell bánni. „Nem tudni, milyen szerkezeti állapotban vannak a boltívek, a tűz és az oltáshoz használt víz miatt” – mutatott rá Frédéric Létoffé.

(MTI)