Kevés szíriai menekült vállalkozik az önkéntes hazatérésre

Az ellenzéki Zöldek egy szövetségi parlamenti (Bundestag-) képviselőjének írásbeli kérdésére összeállított kormányzati statisztika szerint a szíriai menekülteknek 2017-ben indított önkéntes hazatérési programra 742 pályázat érkezett.

A fejenként 1200 eurós (384 ezer forint) újrakezdési támogatást biztosító programra az első évben 199-en, 2018-ban 466-an, az idei első negyedévben pedig 77-en jelentkeztek. Többnyire a honvágyra, a németországi beilleszkedés nehézségeire vagy valamilyen megbetegedésre hivatkozva kértek segítséget a hazatéréshez.

A Der Tagesspiegel kiemelte, hogy a polgárháború sújtotta közel-keleti ország állampolgárainak igen kockázatos a visszatérés, és a berlini vezetés is hangsúlyozta a statisztikához fűzött magyarázatban, hogy egyelőre nincsenek meg a „biztonságos és méltóságteljes hazatérés” feltételei Szíriában.

Sok szíriai menekült attól tart, hogy börtönbe kerül vagy üldöztetés, bántalmazás vár rá, ha visszatér a hazájába


Hirdetés

– tette hozzá a berlini lap, amely szerint arról érkeznek jelentések a lázadó, ellenzéki csoportoktól visszafoglalt területekről, hogy a Bassár el-Aszad elnök vezette damaszkuszi rezsim emberei lefoglalnak vagy lerombolnak lakóingatlanokat.

A polgárháború 2011-es kezdete óta nagyjából 5,7 millióan menekültek el Szíriából, amelynek a legutóbbi, 2016-os becslések szerint mintegy 16 millió lakosa van. Európában a menekültek jelentős részét, 780 ezer embert Németország fogadta be.

MTI

'Fel a tetejéhez' gomb