Húsvét a világégésben

A világháborúban a húsvét azon ritka alkalmak egyike volt, amikor némi fegyvernyugvásra lehetett számítani. Az ünnep továbbá azért is fontos lehetett a katonáknak, mert a húsvéti szentmise során lelki megkönnyebbülést nyerhettek, kiszabadulhattak a háborús borzalmak világából.

A források alapján is úgy tűnik, hogy a húsvét valóban fontos ünnep volt a harcolók életében. Kókay László honvéd önkéntes például „négy kis üveg rumért, a liebes gabe cigaretta dohányért, egy kenyérért, a mai menázsiért” cserélte el a húsvét vasárnapra eső szolgálatát őrvezetőjével.

1914 és 1917 közt az osztrák-magyar – orosz fronton az ünnep jegyében a legtöbb frontszakaszon béke honolt: „Az ünnepi reggel csendjét nem zavarta meg semmi. Még csak egy puskalövés sem esett. Az oroszok kiállottak a lövészárok tetejére, mi is – és úgy kívántunk egymásnak boldog ünnepeket kendők lobogtatása mellett. Kinek is jutott volna eszébe a lövöldözés, s kinek is lett volna lelke, hogy azzal elrontsa az ünnep szépségét?” – írta Péter Gyula honvéd.

Néhány alkalommal pedig az is előfordult, hogy együtt ünnepeltek az egymás ellen harcoló katonák. 1916 húsvétján például a felek kölcsönösen megvendégelték egymást, előkerült a szalonna, a kolbász és a rum, sőt, az egyébként egymást öldöklők ezúttal közösen fényképezkedtek, táncoltak, daloltak. 

Az egyik katona, Jakab István így örökítette meg ezt:„előrejutottunk az oroszok közi, mán sok baka volt, csókoloztak, ölelkeztek, beszéltek egymáshoz, pedig egyik sem értette a másikot, örömükbe kurjongattak, kiabáltak, ameddig a szem ellátott, csak úgy hemzsegett a magyar meg az orosz katona, de nem verekedtek, nem lőtték egymást, nem iparkodtak arra, hogy egymást leöljék, most a szeretet, az emberi megértés, a béke lebegett köztünk”.

A húsvéti barátkozás során néha azért a felek megpróbálták kikémlelni azt is, hogy az ellenség védvonala hol és miként lenne a leginkább sebezhető. Solth Miklós így számol be erről:

„Az oroszok délután már állásainkba is bemerészkedtek. A jóhiszeműség a mi részünkről ismét határtalan könnyelműséggel párosult. Míg az oroszok a mieink közül senkit állásaikba nem engedtek, mi eltűrtük, hogy ők ott körülnézzenek és vissza is menjenek. Igaz, nagyon sokan estére sem akartak visszatérni, ezek inkább itt maradtak fogolynak”.

Volt azonban arra is példa, hogy mindez nem a legjobban sült el. A kassai 5. honvéd huszárezredről írt műben a következő történetet olvashatjuk:

„A nagy barátkozási hangulat arra indította az 1. lövészszázad két őrmesterét, két huszárját és a lövész-géppuskásszázad egy tizedesét, hogy ők is átmenjenek a muszkákhoz. Átmentek, de vissza nem tértek, mert mint az előljáró I. hadtestparancsnokság 25-i parancsa a csapatokkal tudatta, az oroszok a genfi egyezmény kigúnyolásával, parlamenterként jelentkező tisztjeinket és legénységünket elfogták és fogságba hurcolták”.

Persze nem mindig és nem minden fronton tartották tiszteletben a húsvétot, sokszor az év ezen időszakában is nagyon komoly harcok folytak a hadszíntereken. 1917-ben a húsvét hétfőt a nyugati antant hatalmak hadvezetése arra használta fel, hogy támadást indítson a németek ellen. Az offenzíva kezdetben sikeresnek is bizonyult, később azonban elakadt, és ismét állandósultak a frontvonalak.

A leírtakat összegezve azonban mégis elmondható, hogy a húsvét a világháború legtöbb katonája számára különleges ünnepet, olyan ritka alkalmat jelentett, amikor épp kevésbé kellett a halál veszedelmétől tartani.

Forrás: nagyhaborublog.hu; sites.google.com/site/azidoharcokatujraz; huszarmuzeum.hu