A legkorábbi Jézus ábrázolás egy gúnyfeszület volt
A szakemberek a mai napig vitatkoznak arról, hogy a valóságban pontosan hogyan nézett ki Jézus Krisztus, egy dologban azonban mély egyetértés uralkodik a kutatók között: megjelenése egészen másmilyen volt, mint ahogy az európai művészetben visszaköszön. Sajnos a rejtély felfedésében a Biblia sem ad komoly támpontot, hiszen a Szentírásban alig esik szó Jézus külsejéről, az elvétett információmorzsák pedig csak további találgatások táptalajául szolgálnak.
Az Ószövetségben Izajás (Ézsaiás) számol be a Megváltó külsejéről: a próféta szerint Jézus teljesen átlagos megjelenésű.
Nem volt sem szép, sem ékes [hiszen láttuk], a külsejére nézve nem volt vonzó. (Iz 53.2)
Még az Újszövetségben sincs számottevő információ Krisztus külsejére, egyedül a Jelenések könyve, a Biblia legutolsó és mindmáig legtöbbet vitatott könyve ad hosszabb leírást róla.
Erre megfordultam, hogy megnézzem, mely hang szól hozzám. Amint odafordultam, hét arany gyertyatartót láttam, a gyertyatartók közt pedig az Emberfiához hasonlót. Bokáig érő ruhát viselt, aranyöv övezte mellét. Feje és haja fehér volt, mint a hófehér gyapjú, szeme, mint a lobogó tűz,
lába, mint a kohóban izzó sárgaréz, hangja, mint a nagy vizek zúgása. Jobbjában hét csillagot tartott, szájából kétélű hegyes kard tört elő, arca pedig olyan volt, mint a teljes erejében ragyogó nap. (Jel 1.12-17)
Amennyiben szó szerint értelmezzük a leírtakat, Krisztus valahogy így nézhetne ki: 
Fontos azonban leszögezni, hogy manapság még a katolikus egyház tagjai között sincsenek sokan, akik a Jelben olvasható képeket és eseményeket szó szerint értelmeznék, sokkal inkább arról van szó, hogy az itt leírtak a történelem egészét próbálják megragadni erőteljesen szimbolikus eszközökkel.
Egyébként a ma általánosnak tekinthető bizánci típusú portrék, amiken Jézust egy fehér bőrű, hosszú barna hajú és szemű, szakállas férfiként ábrázolják csak a 6. századtól kezdett elterjedni. 
A legkorábbi általunk ismert Jézus ábrázolás valójában egy falba karcolt gúnyrajz volt. Az ún. Alexamenosz-falfirka, vagy istenkáromló graffiti valamikor az 1-3. század között született. A kőbe vésett gúnyrajzra 1857-ben bukkantak Rómában, a Palatinus- dombon található császári palota egyik épületében. A kutatók szerint a helyiséget szolgák lakhatták, valószínűleg az ősi „graffiti” is egyikük műve volt.
Az alkotáson két emberalak látható, egyikük feltehetőleg Alexamenosz amint a keresztre feszített és szamárfejjel ábrázolt torz alaknak hódol. Az alatta olvasható görög felirat szerint: „Alexamenosz istenét imádja „A leghihetőbb magyarázat szerint egy szolga véste a falba az ízléstelen képet a gúnyos szöveggel együtt, hogy keresztény hitre tért társán élcelődjön, azzal, hogy Jézust szamárfejjel jeleníti meg. 
A gúnyrajz közelében egy másik felirat is található: Alexamenos hithű. Ez minden bizonnyal a keresztény férfi válasza volt a csúfolódásra. Érdekes belegondolni abba, mit mondana a kereszténységből viccet űző férfi, ha megtudná, közel kétezer évvel később is vannak még keresztények, sőt ez ma a világ legnagyobb vallása.
Egyébként, hogy nem ez volt az egyetlen előkerült „szamárvicc” a történelemben. Montagnanában is találtak egy feszületet, ami szamárfejű figurát ábrázolt, továbbá Karthágóban egy másik falfirkát, szamárfülű, patás lénnyel, aki tógát visel és könyvet tart a kezében, „a keresztények istene” felirattal. Az ókeresztényeknek egészen az 4. századig kellett a pogányok gúnyolódását elviselniük, addig, míg Nagy Konstantin császár a milánói ediktummal véget nem vetett a keresztények üldözésének a Római Birodalomban.
Azt, hogy pontosan honnan ered a szamárimádás vádja máig nem tudni pontosan. Maga a kifejezés az ógörög ónosz (szamár) és látreia (imádás) szavakból ered. A legvalószínűbb magyarázat szerint a dolog hátterében az áll, hogy a zsidók életében kiemelt szerepe volt a szamaraknak, mivel pedig az ókeresztények és a zsidók között az ókori Rómában – főleg a kezdetekben – nem tettek különbséget, így rajtuk ragadt a vád.
