Macron fogadta az Iszlám Állam ellen harcoló szíriai kurdok delegációját

A francia elnöki hivatal, az Élysée-palota közleménye szerint Macron biztosította a delegációt arról, hogy Franciaország továbbra is aktívan támogatja az SDF-t a kollektív biztonságra továbbra is veszélyt jelentő Daesh (Iszlám Állam) elleni harcában, és különösen a foglyul ejtett terroristák és családtagjai ügyének kezelésében.

E foglyok között több tucat olyan francia állampolgár található, aki korábban Szíriába és Irakba utazott azért, hogy dzsihadista csoportok, köztük az Iszlám Állam oldalán harcoljon. Párizs már többször hangsúlyozta: nem hajlandó visszafogadni az Iszlám Állam soraiba beállt állampolgárait, sem azok házastársait, a gyerekekkel kapcsolatban pedig a kormány már korábban közölte, egyenként vizsgál ki minden esetet.

Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet szíriai „kalifátusának” a múlt hónapban vetett véget teljesen az SDF baghúzi ostroma. Bár Baghúz elestével a radikális iszlamisták elveszítették minden korábbi területüket a szíriai régióban, több ezer szélsőséges továbbra is rejtőzködik, és terrorista sejtekbe tömörülve követnek el merényleteket mindkét országban.

A kurd vezetésű milíciaszövetség az elmúlt három évben – az Egyesült Államok által vezetett – nemzetközi koalíció támogatásával folytatott offenzívái során ejtette foglyul a terrorszervezet több ezer harcosát, miközben kiterjedt területeket szabadított fel Szíria északi és északkeleti részén a dzsihadisták uralma alól.


Hirdetés

A francia államfő megköszönte a szíriai kurd milíciaszövetség szerepvállalását, és hangsúlyozta, hogy Franciaország kiemelt figyelmet szentel az északkelet-szíriai stabilitásnak. Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy pénzügyi támogatást fognak nyújtani a szíriai civil lakosság humanitárius szükségleteinek kielégítésére és a társadalmi-gazdasági stabilitás megteremtésére.

Macron egyúttal megismételte, hogy Párizs a szíriai konfliktus olyan rendezése mellett foglal állást, amely a szíriai nép „összes elemét” magában foglalja, s amely meglátása szerint az egyetlen, amely biztosíthatja az arab ország stabilitását és integritását.

Az Iszlám Állam 2014 nyarán kiterjedt területeket foglalt el Irakban és a szomszédos Szíriában, mára azonban katonai vereséget szenvedett.

(MTI)

'Fel a tetejéhez' gomb