Lángokban állt a Notre-Dame-székesegyház

Külföldi hírportálok közölték, hogy hétfő délután tűz ütött ki a párizsi Notre Dame katedrálisban. Egyelőre nem egyértelmű, hogy mitől kapott lángra az épület, de lehetséges, hogy az éppen zajló felújítás közben történt baleset. A katedrális főtornya is összeomlott már.

Magyar idő szerint 18:50-kor érkeztek az első bejelentések arról, hogy ég a katedrális.

Este 8 óra előtt néhány perccel leomlott a katedrális főtornya is, amint az alábbi videón is látható:

FRISSÍTÉS

22:50
Az együttérzés kifejezéseként a párizsi és francia templomokban harangoznak.

Guardian

 

 

22:44

Drámai drónfelvétel:

 

22:30

A 20 éves Camille, aki a Sorbonne történészhallgatója úgy nyilatkozott: „A szomorúság és a düh érzése van bennünk. Ez az épület a kulturális örökségünk része. Az emberek a tömegben a himnuszt énekelték. Ha keresztény vagy, ha nem, az örökségünk egy része épp most semmisül meg”.

Marie-Anna, aki szintén francia állampolgár egy kávézó teraszán, 18:50 körül észlelte először a tüzet.
„Ez egyszerűen szörnyű. Láttam, amint az emberek sírnak, amint könnyek patakzanak végig az arcukon… majdnem olyan érzés nézni ennek az épületnek az égést, mintha egy ember szenvedését látnánk” – fogalmazott.

A 26 éves Alice, párizsi lakos, úgy fogalmazott: „A Párizsban élők számára olyan érzés nézni ezt, mintha gyomorszájon vágták volna őket”.

Timothy M. Dolan New York-i püspök is nyilatkozott. Úgy fogalmazott: olyan ez, mintha valakinek az otthona égne, hiszen a templom a francia katolikusok számára ilyen jelentőséggel bírt.

A tűzoltók jelenleg az északi tornyot próbálják megmenteni, hogy az ne omoljon össze.

Guardian.com

 

22:10

A párizsi ügyész már megkezdte az eset kivizsgálását, a hatóságok egyelőre azon az állásponton vannak, hogy baleset történt.

ABC NEWS

Jelenleg 400 tűzoltó teljesít szolgálatot a mentésben. A művészettörténész szakértő az adásban arról számolt be, hogy francia televízió hírei alapján az épület műkincsinek zömét kimentették.

Helybéli beszámoló szerint a párizsiak térden állva imádkoznak, énekelnek, és siratják a 700 esztendős templomukat.

HÍRTV

 

A tűz a restaurálási munkálatokhoz felállított állványzaton keletkezett és onnan terjedt tovább. – MTI/AP/Thibault Camus

MTI/EPA/Ian Langsdon

22:00
Az elkövetkező egy-másfél óra sorsdöntő lesz abból a szempontból, hogy sikerül-e gátat szabni a Notre Dame székesegyházban pusztító tüznek – mondta a tűzoltóság szóvivője a világhírű katedrálisban pusztító lángokról, amelyek hétfő este csaptak fel a gótikus stílusú épületben.
A francia belügyminisztérium tájékoztatása szerint a tűzoltók nem biztosak abban, hogy meg tudják fékezni a lángok terjedését a tetőszerkezetben, és rámutattak: amennyiben a tűz mindkét harangtornyot eléri, annak beláthatatlan következményei lesznek.
Egyes jelentések szerint az egyik harangtoronyban már felcsaptak a lángok.

21:47
Az elkövetkező egy-másfél óra sorsdöntő lesz abból a szempontból, hogy sikerül-e megfékezni a Notre Dame székesegyházban pusztító tüzet – mondta a tűzoltóság szóvivője a világhírű katedrálisban pusztító lángokról, amelyek hétfő este csaptak fel a gótikus stílusú épületben.

21:11
Az egyik harangtornyot is elérte a Notre Dame székesegyházban pusztító tűz, amely hétfő este tört ki a francia főváros világhírű katedrálisában és előzőleg elpusztította a gótikus stílusú épület huszártornyát és födélszerkezetét.

20:34

„Egy egész nemzet gyászol” – írta a Twitter közösségi portálon a francia államfő hétfő este, miután nagy erejű tűz ütött ki a párizsi Notre Dame székesegyházban, és elpusztította a világhírű épület tetőszerkezetét. 

Emmanuel Macron együttérzését fejezte ki „minden katolikusnak és minden franciának”. Hozzátette, mint minden honfitársa, ő is szomorúan látja ahogy a tűz martalékává válik egy részük.
Az Elysée-palota közölte, hogy az elnök a helyszínre megy.

A tűz következtében már összeomlott a felújítás alatt álló gótikus katedrális kúp alakú tornya és szemtanúkra hivatkozva hírügynökségek azt jelentették, hogy a teljes tetőszerkezet odaveszett.

MTI

 

A Twitterre továbbá ezek a videók kerültek fel az eset kapcsán:

20:30

A tűzoltók jelenleg is küzdenek a lángokkal, a hatóságok lezárták a katedrális környékét.

Azóta a tűz egyre terjed, a füst teljesen beborítja a környéket. A székesegyház szóvivője is úgy nyilatkozott, hogy arra számítanak: a templom egész födélszerkezete le fog égni.

Értesüléseink szerint Emmanuel Macron francia elnök is lemondta hétfő esti rendezvényét, és éppen a helyszínre tart.

Az elnök és Anne Hidalgo egyaránt szörnyűségesnek nevezte a világhírű épületben pusztító tüzet.

Közben a székesegyház szóvivője azt mondta, arra számítanak, hogy a templom egész födélszerkezete le fog égni.

Egyelőre nem tudni, mi okozta a tüzet. A France 2 közszolgálati televízió szerint a rendőrség balesetként kezeli a tűzesetet.

Donald Trump amerikai elnök úgy fogalmazott a Twitter közösségi portálon, hogy szörnyű látvány a lángokban álló katedrális.

MTI

 

20:13

Teljesen beomlott a párizsi Notre Dame székesegyház tetőszerkezete – jelentette szemtanúkra hivatkozva a Reuters hírügynökség.

MTI

A lángok a világhírű épület felső részében pusztítanak. Az első hírek szerint a tűz a restaurálási munkálatokhoz felállított állványzaton, a tetőszerkezetnél keletkezett és onnan terjedt tovább. – MTI/EPA/Ian Langsdon

 

Forrás: MTI / telegpraph.co.uk / hu.euronews.com

Iratkozzon fel hírlevelünkre