Kozma-Vizkeleti Dániel: Tudnunk kell lassítani is
A hagyományos családmodell átalakulási folyamatának közepén járunk, átmeneti időket élünk – nyilatkozta a Mandinernek Kozma-Vizkeleti Dániel. A pszichológus kifejtette; húsz év alatt gyökeresen átalakultak a családban élés feltételei, az erre vonatkozó új közös konszenzus kialakulása pedig nem történt meg. Általában egy-két emberöltőre szükség van, hogy létrejöjjön a konszenzus, a mi életünk pedig nagyrészt az átállás időszakára esik – tette hozzá.
A pszichológus szerint ma kevesebb az egyértelmű támpont, amelyek a korábbi időszakokat e téren (is) jellemezték. A családterápia során a szakember szerint fontos elem, hogy a páciensekkel együtt gondolkodjanak azon, az adott családmodellben mit nyernek és mit veszítenek. E téren példaként említette a a nyugat-európai trendek alapján a diplomás fiatalok egyharmadát érintő „dinky” (két jövedelem gyerek nélkül) családmodellt, amelyben a résztvevők deklaráltan nem akarnak gyermeket vállalni.
„Napjainkban egyértelműen mindenkit arra biztat a kultúra, hogy valósítsa meg önmagát, álljon ki magáért, legyél saját magának fontos, fejezze ki az érdekeit és elvárásait. Ezzel párhuzamosan a kultúránk nem nagyon biztat minket arra, hogy alkalmazkodjunk, figyeljünk oda a másikra, törődjünk a többiekkel” – figyelmeztet Kozma-Vizkeleti Dániel, majd hozzáteszi: márpedig a párkapcsolati, családi együttműködésnek ez az egyik kulcsa.
A szakember beszélt arról is, hogy elsődlegesen az élő kisközösségek szintjén lehet befolyásolni, ki mennyire elkötelezett a család felé. Olyan regionális összefogásokban, mint egy falu gyülekezete, egy iskola szülőközössége vagy egy cserkészcsapat, lehet értékeket formálni – mutatott rá.
A családokat érintő kortárs kihívások között a pszichológus két jelenséget emelt ki: egyrészt az, hogy a válást ma a párkapcsolati problémákra adandó elsődleges válaszként azonosítják. „Több esküvőn hallottam már, hogy „nem baj, gyerekek, legfeljebb elváltok” – illusztrálta a helyzetet, hozzátéve: sok pár már fél év után megfogadja ezt a borzalmas tanácsot. A másik probléma a technicizálódás, az, hogy mindenki a saját szobájában nyomkodja saját kütyüjét.
„Manapság pörögni nagyon tudunk, de lelassítani, pihenni, elcsendesedni is tudni kellene, a gyerekeknek pedig megtanítani mindezt” – figyelmeztetett Kozma-Vizkeleti Dániel. Ezzel kapcsolatosan kifejtette: a mai gyerekek olyan meséken nőnek fel, amiben percenként van egy akció, egy vicc. Ezt a tempót a való élet nem tudja produkálni, így aztán nem csodálkozhatunk, miért van annyi hiperaktív vagy figyelemzavaros gyerek.
Minden család felelőssége, hogy szűrje a külvilág hatásait, eldöntse, mi juthat el a gyerek testéhez-lelkéhez – hangsúlyozta a pszichológus.
Komoly szakmai önkritikát gyakorolva Kozma-Vizkeleti kifejtette azt is; húsz éve sajnos éppen a pszichológusok beszélték tele a szülők fejét, hogy nem lehet a gyerekeket terhelni, elvárásokat támasztani velük szemben. „Ennek következtében már a második generáció nő fel úgy, hogy senki nem korlátozta őket, mindent megkaptak – most viszont már látjuk, milyen „boldogok és kiegyensúlyozottak” – mondta.
Hozzátette: a megoldás ismét az értékteremtő kisközösségekben van, amelyeknek éppen ezért a jövőben megnő majd a szerepük.
A teljes interjú ide kattintva olvasható.
Fotó: Mandiner.hu, Szűcs Ágnes.
