Bekérették Ukrajna budapesti nagykövetét

A Külgazdasági és Külügyminisztérium bekérette hétfőn a budapesti ukrán nagykövetet Kelemen Hunor kitiltása miatt Ukrajnából - közölte a tárca.

A leghatározottabban kikérjük magunknak az újabb magyarellenes provokációt, az ukrán parlament és kormány folyamatos magyarellenes döntései elfogadhatatlanok

– írja a minisztérium.

Kiemelték azt is, hogy Magyarország a tisztességtelen ukrán lépések ellenére többfajta egészségügyi és humanitárius segítséget nyújt Ukrajnának, az ukrán vezetők viszont a magyarokat ellenségnek tekintik, ez pedig felháborító és elfogadhatatlan.

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke szombaton közölte, hogy másfél évre kitiltották Ukrajnából. Az RMDSZ elnöke Ungvárra szeretett volna eljutni a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) megalapításának harmincadik évfordulójára, de az ukrán határon egyórás várakozás és ellenőrzés után közölték vele, hogy nem léphet be Ukrajnába. Magyarázatot nem adtak a belépése megtagadására.

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára szombaton közölte, hogy Magyarország elfogadhatatlannak tekinti Kelemen Hunor kitiltását Ukrajnából, ezért bekéretik az ukrán nagykövetet.

Kelemen Hunor szerint a kisebbségi jogokkal kapcsolatos állásfoglalásai állhatnak Ukrajnából történt kitiltása hátterében, de erről hétfő délutánig semmilyen hivatalos indoklást nem kapott.

Forrás: MTI

Iratkozzon fel hírlevelünkre