Székely Attila: Önként vállalt rabság

A legnagyobb videómegosztó oldalon fut egy sikeres, sokak érdeklődését felkeltő reklám: egy amerikai cég azt ígéri, DNS-mintánk alapján rövid időn belül feltárja előttünk származásunk rejtett titkait, megtudhatjuk, felmenőink mely népekhez tartoztak, s kikkel is állunk személyes rokonságban. 

A Reposzton Székely Attila szombati blogjában foglalkozik a témával, előre leszögezve: ha kicsit is tisztában vagyunk családfánkkal, valójában semmiféle olyan új információ birtokába nem juthatunk e szolgáltatás segítségével, ami kicsit is meghatározná gondolkodásunkat, jelenünket, jövőnket. Annak veszélye azonban, hogy egy DNS-bank a legszemélyesebb információkat tárolhatja rólunk, nagyobb, mint első nekirugaszkodásra gondolnánk. 

„A rossz gyakran jóval kezdődik” – figyelmeztet a szerző, s példaként a közösségi oldalakat hozza; ki ne örülne annak, hogy távolba szakadt barátaival, családtagjaival tarthatja a kapcsolatot, hogy ingyen beszélgethet, képet küldhet a nagyinak a kisunokáról, s hogy minden leegyszerűsödött az internet világában (a cipővásárlástól a térképhasználaton át a pénzügyi műveletekig). Csakhogy ott marad a fontos és sokszor megválaszolatlan kérdés:  hol tárolják az adatainkat, s vajon kik, milyen célra használják azokat? Vajon csak tárolják, vagy esetleg visszaélnek vele? 

A genetikai adatainkkal kapcsolatosan most ugyanezek a kérdések merülnek fel.


Hirdetés

Székely Attila arra figyelmeztet: önként adjuk át titkainkat ismeretlen hátterű cégeknek. Információ, hatalom, befolyás, irányítás. Ördögien hangzik, s az is valójában – teszi hozzá.

A teljes írás ide kattintva olvasható.

'Fel a tetejéhez' gomb