Azbej Tristan: Nagyvonalú és bőkezű a partiumi magyarok adománya

„Kitüntettett alkalom ez számunkra, annál is inkább, mert átérezzük az üldözött keresztények sorsát” – mondta Fr. Csűry István püspök, amikor átadta a Királyhágómelléki Református Egyházkerület hívei által gyűjtött támogatást a Azbej Tristannak, a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkárnak.

A partiumi református hívek tavaly szeptember és december között mintegy nyolcmillió forintot gyűjtöttek össze az üldözött keresztények megsegítésére. 

A püspök szerint a Partium magyarjai számára különleges lelki kötelék adódik: az üldözött keresztény ember felnézhetne az égre és megkérdezhetné, miért nem adott neki jobb sorsot az Isten. Ezen a területen, amely nem az anyaországához tartozik, hasonló érzések fogalmazódhatnak meg a magyarokban is – mondta. Hozzátette; bár a magyar közösség ma már nem él át üldöztetést, egyházi közösségeire komoly nyomás nehezedik, amely felvet a jövővel kapcsolatos kérdéseket. 

Csűry István átadja a partiumi magyar keresztények adományát Azbej Tristan államtitkárnak Nagyváradon, 2019. április 5-én.

Húsvéthoz közeledve úgy fogalmazott: a feltámadásban hívő ember nem csak az üldöztetéssel van tisztában, de azzal is, hogy „bár üldöztetünk, el nem hagyatunk”. A Krisztust követő ember közel kerülhet a halál torkához, de nem vész el, mert élete van Jézusban – mutatott rá Csűry István püspök.


Hirdetés

„Nem a meghátrálás emberei vagyunk, hanem a reménységé”

mondta a határon túli magyar keresztény közösségekre utalva, amikor jelképesen átadta a magyar hívek adományait Azbej Tristannak.

Az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkár úgy fogalmazott: megérinti a partiumi emberek nagylelkűsége és szeretete. A kisebbségi lét nehézségeit megtapasztaló emberek mutatnak ebben a gesztusban nagy fokú felebaráti szeretetet olyanok iránt, akik földrajzi értelemben messze, de lelkileg közel vannak hozzájuk – mondta. 

A nagyváradi sajtótájékoztatón hangsúlyozta; világszerte több mint 245 millió keresztényt üldöznek ma a hite miatt. A nyugati országok és a nagy nemzetközi szervezetek részéről ők nem éreznek szolidaritást, de ebben az adományban, illetve a Hungary Helps Programban ott van a remény és a szolidaritás jele. 

Megerősítő érzés számukra, hogy a világon vannak olyan népek, szervezetek, akiket érdekel az ő sorsuk. Akiket érdekel, hogy tízezer-százezer számra halnak keresztények a hitük miatt, akiket érdekel, hogy elűzik őket őseik földjéről.

Azbej Tristan emlékeztetett arra, hogy Magyarország volt az első, amely kormányzati szinten helyettes államtitkárság, majd államtitkárság szintjére emelte az üldözött keresztények megsegítését, ezt követően életre hívta a Hungary Helps Programot. „Erkölcsi kötelesség volt kimondani, hogy keresztény kultúrájú nemzetként ki kell állnunk az üldözött keresztény testvéreink mellett” – fogalmazott. 

Az államtitkár nyomatékosította; a migráció nem megfelelő megoldás a világban tapasztalható válságokra, mivel társadalmi feszültségekhez vezet és jelentős biztonsági kockázatot rejt magában. Ezen felül az embercsempész-hálózatok kihasználják a válságok áldozatait. A Magyarországra látogató, üldözött közösségek vezetői újra és újra hangsúlyozzák, hogy a szülőföldön való megmaradás terén kérnek segítséget, nem a migráció támogatásában. 

Az egyházkerület igazgatótanácsával és Csűry István püspökkel egyeztetve a támogatás szíriai üldözött keresztény családokhoz jut el, hogy a menekülttáborokból visszatérhessenek városaikba, szülőföldjükre, oda ahonnan dzsihadisták üldözték el őket – mondta el Azbej Tristan.

Az államtitkár a partiumi magyarok segítségnyújtását bőkezű és nagyvonalú adományként jellemezte.

A sajtótájékoztatón elhangzott: az egyházkerületet és személy szerint Csűry püspököt tizenkilenc németországi református püspök ítélte el az adománygyűjtés miatt, kérdőre vonva őket, hogyan mernek egyetérteni a magyar kormány programjával. A magyar hívek azonban szívesen adományoztak, amikor megtudták, hogy valós és komoly üldöztetést elszenvedő hittestvéreiknek segíthetnek ezzel.

Képek: S4C.News, Vágvölgyi Gergely

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb