Súlyos büntetést kaptak a keresztény templom elleni támadást tervezők

Harminc embert ítéltek tíz évtől életfogytig tartó börtönbüntetésre Egyiptomban egy alexandriai keresztény templom ellen tervezett pokolgépes támadás és más bűncselekmények miatt.

Az igazságügyi források tájékoztatása szerint az ítélethirdetéskor húsz vádlott volt jelen a tárgyalóteremben, a többiek szökésben vannak, felettük távollétükben ítélkezett a bíróság. A vádlottak közül tizennyolcan életfogytiglani börtönbüntetést kaptak – ami Egyiptomban legfeljebb 25 éves időtartamot jelent –, nyolc embert 15, négyet tíz év szabadságvesztésre ítéltek.

Az ügyészség szerint a vádlottak az Iszlám Állam dzsihadista csoport nézeteivel rokonszenveztek, és tervezett terrorcselekményük előtt Egyiptomban és külföldön kaptak kiképzést. Azzal is vádolták őket, hogy pokolgépes támadást készítette elő egy szeszes italokat árusító bolt ellen Damietta városában, illetve illegális csoporthoz csatlakoztak, fegyvereket és robbanószerkezeteket birtokoltak.

 A terrorcselekményt a hatóságok meghiúsították, de a Reuters emlékeztet arra, hogy az elmúlt években több támadás érte az egyiptomi keresztényeket Alexandriában és máshol. Az IÁ jelentkezett a 45 halálos áldozatot követelő öngyilkos merényletekért, amelyeket 2017 áprilisában hajtottak végre alexandriai és tantai templomok ellen.

Az egyiptomi hatóságok lecsaptak az iszlamista csoportokra azóta, hogy a hadsereg 2013-ban elmozdította a hatalomból a mára már betiltott Muzulmán Testvériséghez tartozó, demokratikusan megválasztott Mohamed Murszi államfőt. A puccsot a hadsereg főparancsnoka, a jelenlegi egyiptomi elnök, Abdel Fattáh esz-Szíszi vezette., végén fejeződhet majd be.

(MTI)

Iratkozzon fel hírlevelünkre