Keresztény Arábia – Bahrein, a nesztoriánusok földje
Bahrein egy apró kis szigetország a Perzsa-öböl nyugati partjához közel. Lakossága nem éri el a másfél millió főt. Az olajban gazdag monarchiában becslések szerint majd’ negyedmillió keresztény él. Többségük ázsiai vendégmunkás, de vannak tősgyökeres bahreini keresztény családok is, akik ráadásul jelentős befolyással bírnak az országban.
A kereszténység már az első évszázadokban megjelent a térségben. A régészek több tucat templom- és kolostorromot tártak fel, amelyek falaira arámi és szír nyelvű szövegek voltak vésve.
A Krisztus utáni első századokban a keresztény tanítások körbeérték az Arab-félszigetet, melynek következményeként számos arab törzs vált Jézus követőjévé. Az egyik legnagyobb és legerősebb arab törzs, a Tamim klán (Banu Tamim), a nesztoriánus papok hittérítésének köszönhetően felvette a kereszténységet és csatakozott a keleti egyházhoz. A Tamim klán egyenesen Ábrahám prófétától származtatta magát és nagy befolyással rendelkezett a félsziget majdnem egész területén. A klán arab dialektusa a legkifinomultabbak közé tartozott; a Korán százötven versrésze íródott az úgymond tamimi nyelvjárásban.
A klán családjai a mai Szaúd-Arábia nyugati részén, Irak déli részén, Katar, Kuvait, az Emírségek és Bahrein területén éltek. Iraki ága szoros szövetségese volt a lakhmidáknak, akik arabul Manazira néven alapítottak keresztény arab államot a IV. század elején.
Ibn Kalkhan arab krónikás feljegyzései szerint a Tamim klán hatására több arab törzs, mint például a Tim Al-Lat, a Kalab, az Al-Ashariyun, a Tanukh és az összes jelentősebb jemeni származású iraki arab család felvette nesztoriánus keresztény hitet.
A teológiai nézetkülönbségek miatt bár a bizánciak üldözték a nesztoriánus hitrendszer követőit, a birodalom hadserege azonban nem ért el a távoli Arábiába, ezért a szír keleti egyház misszionáriusai a perzsa uralom alatt lévő iraki területekről kelet és dél felé indultak téríteni.
Az V. századra Bahrein a nesztoriánus kereszténység fellegvára lett, ezzel párhuzamosan pedig a keleti egyház egyik legfontosabb központja. Samaheej városa a szír keleti kereszténység egyik püspöki székhelyévé vált.
Az iszlám sereg 629-ben elérte Bahreint. Fegyverrel és erőszakkal sikerült az iszlám hitre kényszeríteniük a lakosság egy részét, azonban Mohamed próféta három évvel később bekövetkezett halála után sok keresztény arab törzs, így a bahreini klánok egy része is visszatért keresztény hitéhez.
Az arab muszlimok újabb háborút indítottak keresztény hitű testvéreik ellen, aminek következményeként sok keresztény család északra, Szíria területére, illetve Ahvazba, az Arab-öböl másik oldalára menekült.
A VII. század végén Irakban összehívott nesztoriánus püspöki találkozóra még érkeztek küldöttek Katarból és Bahreinből is, ami annak a jele, hogy az erőszakos iszlám hódítás ellenére jelentős keresztény közösség tudott megmaradni ezen a vidéken.
Az ománi III. Eysu Aab püspök feljegyzése szerint a VIII. században egyre több keresztény család tért át kényszerből az iszlámra, miután az arab muszlim vallási vezetők elrendelték az arab keresztények vagyonának megfelezését és elkobzását. Akik kitartottak a hitük mellett, elődeiket követve Ahvazba menekültek.
Az évszázadok során a kereszténység fokozatosan eltűnni látszott Bahreinből, a keresztények többsége áttért az iszlámra (ők inkább a síita irányzatot választották, minthogy a szunniták legyenek).
Az ország településeinek és egyéb földrajzi helyeinek nevei viszont megőrizték a keresztény kultúra lenyomatait. Bahreinben több tucat településnek szír-arámi eredetű elevezése van, mint például, Koulali, ami szírül imahelyet jelent, vagy Deir falu, melynek a jelentése szírül „kolostor”.
Mára alig száz bahreini keresztény család él, viszont az ázsiai vendégmunkások bevándorlásának köszönhetően a kereszténység ismét virágkorát éli az arab monarchiában.
A következő részben Bahrein jelenkori keresztény közösségéről olvashatnak.
Kassab Adonis
https://s4c.news/2018/06/28/katolikus-szekesegyhaz-epul-bahreinben/
