Megújul hazánk legősibb kegyhelye

A csütörtöki projektnyitó rendezvényen Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára emlékeztetett arra, hogy az ezeréves kegyhelyen olyan történelmi személyiségek fordultak meg és imádkoztak, mint Szent István, Szent Imre, Szent Brindisi Lőrinc és Mindszenty József.

Elmondta: a kormány hazai forrásból másfél milliárd forintot fordít arra, hogy a 21. század követelményeihez igazodó zarándokhely jöjjön létre. Megjegyezte, hogy Fejérben nemcsak a bodajki kegyhely újul meg, hanem az ercsi templom és az alsószentiváni zarándokhely is.

Spányi Antal megyés püspök kiemelte: a kegyhely egyfajta „lelki-kegyelmi erőforrást” biztosít mindenkinek, aki ellátogat Bodajkra, ezért szüksége van rá a nemzetnek, a magyar embereknek. Mórocz Tamás plébános közölte, hogy ötéves előkészítő munka előzte meg a Segítő Szűz Mária kegyhely felújítását és a Szent Imre zarándokház kialakítását.

Forrás: bodajkikegyhely.hu

Jelezte, hogy 2016 októberében elkezdődött a templom barokk bútorzatának, műtárgyainak és faoltárának teljes restaurálása, amelyek a beruházás végén kerülnek vissza eredeti helyükre. Elmondta, hogy az új zarándokház GINOP-pályázat keretében épül meg. Az a cél, hogy ne csak átutazzanak a zarándokok, hanem több időt töltsenek el Bodajkon és környékén – tette hozzá.


Hirdetés

Kriston Kristóf, a menedzsment feladatokat ellátó Equinox Consulting ügyvezetője megemlítette, hogy 8,3 milliárd forintból 15 helyszín újul meg a Székesfehérvári Egyházmegyében, ebből eredetileg a bodajki kegyhely 500 milliót kapott. Mindez nem lett volna elég a megvalósításhoz, ezért Spányi Antal a fehérvári Püspöki Palota teljes felújítását „áldozta fel” a projekt miatt.

A tervek szerint a 12 hónapos projekt keretében teljesen felújítják a templombelsőt, megújul és kibővül a templom melletti zarándokudvar, ahol rendezvényteret alakítanak ki, emellett kiszolgálóhelyiségek épülnek és egy urnatemetőt is létrehoznak. Létrejön egy interaktív kiállítótér és egy galéria, amely kiállításoknak adhat otthont.

(MTI)

'Fel a tetejéhez' gomb