Marokkóba látogat Ferenc pápa – a keresztények a jogaikért küzdenek

A keresztény közösségek jogaiért küzdő civil szervezetek a marokkói hatóságokhoz fordultak azzal a céllal, hogy az ország vezetése biztosítsa a helyi keresztények alapvető jogait.

A keresztény közösség vezetői Ferenc pápa hétvégi látogatásának apropóján igyekeznek felhívni a világ közvéleményének figyelmét a hátrányos helyzetű marokkói keresztényekre.

A marokkói keresztények létszámáról nem rendelkezünk pontos információkkal. Egyes adatok közel 40 ezres közösségről beszélnek, de mivel a keresztények többsége kénytelen eltitkolni vallását, ezért számuk akár ennek többszöröse is lehet – közölte a linga.org.

Az ország függetlensége előtt több mint fél millió keresztény európai élt Marokkóban, többségük Casablancában. Mára az európai katolikusok száma drámaian visszaesett az észak-afrikai országban. A missziós tevékenységeknek köszönhetően több ezer fős közösséggel bír az anglikán és a protestáns egyház, de jelen van a görög ortodox és az orosz ortodox egyház egy-egy plébániával.


Hirdetés

A marokkói keresztények azt remélik, hogy helyzetük sokat változik a Római Katolikus Egyház vezetőjének látogatása után. „Bízunk abban, hogy szabadon gyakorolhatjuk vallásunkat, anélkül hogy a hatóságok, vagy a társadalom elítélne minket. Továbbá szeretnénk elérni, hogy a gyermekeinknek ne kelljen részt venniük a kötelező iszlám hittan órákon” – áll az államilag el nem ismert Marokkói Vallási- és Szabadságjogokért Szövetség közleményében.

A keresztény szervezetek szerint nincsenek megfelelően biztosítva a vallási kisebbségek jogai. Igaz, az ország alkotmánya megengedi a szabad vallásgyakorlást, de a sharía vagyis az iszlám jog alapján alkotott törvénykezés tiltja az iszlámról való áttérést. Sőt, a büntető törvénykönyv 220. cikkelye szerint, aki egy muszlim hitét megrendíti, és más vallásra akarja áttéríteni, az háromtól hat hónapig, de akár három évig tartó börtönbüntetésre is számíthat. Ennek ellenére az óvatos becslések szerint évente 3-5 ezer marokkói muszlim veszi fel a keresztséget.

Az Ishtar TV szerint a külföldi keresztények szabadon gyakorolhatják vallásukat, de a muszlim hitről áttért marokkóiak csak titokban imádkozhatnak Jézus Krisztushoz. Saját templomot nem építhetnek, azokat a lakásokat, ahol imádságokat tartanak, a hatóságok rendszerint ellenőrzik és letartóztatják az ott lévőket.

Ferenc pápa március végi két napos látogatása mérföldkő lehet a marokkói keresztények életében. A helyi közösségek abban bíznak, hogy a pártbeszéd útján hamarosan teljes jogú állampolgárok lehetnek és szabadon gyakorolhatják, vagy választhatják meg a vallásukat.

Kassab Adonis

Kép: Ishtar TV

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb