Az Európai Parlament támogatja az óraátállítás eltörlését

Támogatásáról biztosította az évenkénti kétszeri óraátállítás gyakorlatának 2021-es megszüntetését kedden az Európai Parlament (EP).

A strasbourgi plenáris ülésen 410:192 arányban szavazták meg azt a határozatot,  amelynek értelmében azok az uniós országok, amelyek a nyári időszámítás megtartása mellett döntenek, 2021 márciusában állítanák át utoljára az órát, a téli időszámítást preferálók pedig 2021 októberében.

Az Európai Bizottság eredeti javaslata szerint idén állították volna át utoljára az órákat az EU-ban, de ez egyes tagországok fenntartásai miatt már biztosan nem tartható, így az új céldátum 2021.

A kérdésben az EP-nek még az uniós társjogalkotó szervvel, a tagállami kormányokat tömörítő tanáccsal is meg kell állapodnia.

Sajtóhírek szerint többek között Belgium, Ciprus, Franciaország, Lengyelország, Magyarország és Portugália a nyári, Dánia, Finnország és Hollandia viszont a téli időszámításra való átállást támogatja.

A brüsszeli testület konzultációt indított az ügyben, amelyen 4,6 millióan fejezték ki véleményüket, s mintegy 84 százalék a megszüntetés mellett foglalt állást.

(MTI)

Iratkozzon fel hírlevelünkre