Az organikus pedagógia lehet a kulcs a neveléshez

A hazai közoktatási, közösségi és felekezeti körökben is ismert előadót, Uzsalyné dr. Pécsi Rita neveléskutatót, az AVKF docensét, a Váci Egyházmegye EKIF pedagógiai igazgatóját hívtuk meg egy beszélgetésre, hogy mondjon néhány szót a pedagógiai módszer és irányzat lényeges elemeiről és arról, hogy mit is jelent ez az esemény az organikus pedagógia hazai közgondolkodásba való elültetésének szempontjából.

– Mit értünk pontosan az organikus pedagógia meghatározás alatt?
– Ez a neveléstani irányzat a természetes élet fejlődését tekinti mintának. Minden eljárásában az élet természetes növekedését, az egész személyiség kiteljesedését szolgálja.
Érzékelés-kapcsolatot tart a legfontosabb életfolyamatokkal, és ezekből kiindulva a szerves növekedést támogatja. Nem sürget, nem kényszerít, hanem a keretekkel és a vezetéssel is a belülről fakadó, saját ütemű kibontakozást gondozza.

– Azt olvassuk a képzés ismertetőjében, hogy ez a módszer rendkívül hatékony. Mi a titka?
– Egy nagyon különös, mégis egészen természetes szemléletmódról van szó. Korszerű, de nem korhoz ragadt, profetikus és zseniálisan egyszerű, tapasztalatokon nyugszik, és a legmodernebb kutatások eredményét ötvözi.

Szóhoz jutnak ebben a nagy nevelők, de a szentek és a lélek egyaránt, s közben olyan szemléletmódot nyújt, amely a mai élet új problémáira is válaszol. E pedagógia az emberben lévő eredeti személyiséget formálja ki, világnézettől függetlenül eredményes, ugyanakkor mélyen keresztény gyökerű. Hosszú távú nevelési célokat valósít meg, mégis itt és most elérhető eszköztárat kínál.

– Miben tér el a többitől, miben más ez a pedagógiai irány?
– Azzal együtt, hogy nem könnyű röviden megfogalmazni egy szemléletmód sajátosságait, azt látjuk, hogy az életképes, jó pedagógiák sok tekintetben találkoznak egymással. Örömmel tapasztaljuk, hogy sok a közös pedagógiai metszéspont például a jezsuita, a piarista vagy akár a Waldorf, a Montessori irányzatokkal, Karácsony Sándor tanításaival, illetve Winkler Márta iskolaszemléletével.

Az organikus pedagógia annyiban más, hogy az életkori sajátosságokon túlmenően kimondottan erősen épít a bizalomra, a nevelési kötődésekre, a nevelt (legyen gyerek vagy felnőtt) eredetiségére, a személyiség belső mozgásaira támaszkodik.

Az érzelmi intelligencia bevonását tekinti az egyik legfontosabb tényezőnek. Nagyon erős belső szabadságot tud adni a nevelőnek és a neveltnek egyaránt. Nem recepteket ad, nem szabályokat fektet le, hanem a belső érlelés útját mutatja meg.

Ezen túl nagyon fontos, hogy egyértelműen a keresztény alapokra és értékrendre épít. Tiszteletre méltóak más pedagógiai módszerek is, mint például a már említett Waldorf-irányzat, de régóta foglalkoztat, hogy az alternatív pedagógiák közül keresztény körökben szinte mindig ezt említik meg elsőként, pedig nekünk van keresztény alapokra helyezett pedagógiánk is, ami legalább annyira életképes és modern.

Ez a pedagógia azért organikus, mert szerves egységben képes megragadni az egész ember testi-lelki-szellemi-spirituális nevelését, a maga kötődési szöveteivel együtt. Dolgozik az érzelemmel, az értelemmel, az eredeti tehetség kibontakoztatásával, illetve nagyon erős pillére e módszernek a család bevonása a folyamatokba.

– Melyek ezek a keresztény pedagógiai értékek?
– A Szövetség pedagógia például kifejezetten azt segíti, hogy a természetfelettivel hogyan kerüljünk élő kapcsolatba. Mit tehetünk ezért már kisgyerekkorban, azután a kisiskolásoknál vagy a serdülőkor idején, úgy, hogy a hitünk végül ne szabályok és kötelességek, elvárások vagy tanok tömkelege legyen, hanem élő, személyes szeretetkapcsolat….

Ez ennek a pedagógiának a kifejezetten transzcendens ága, ami konkrétan a hitéleti nevelést segíti, és, úgy látom, a hitoktatásban jelenleg ezt a vonalat alig találjuk meg. Élményalap kell, személyes, élő istenkapcsolat.

– A rendszer megalkotójával volt személyes kapcsolatuk?
– Josef Kentenich 1968-ban halt meg, így mi már őt személyesen nem ismerhettük meg. De egy közvetlen tanítványával, a német Tilmann Beller atyával élő kapcsolatban álltunk. Ő hozta el a Schönstatt családi- és nevelési mozgalmat Magyarországra. Vele sokat dolgoztunk együtt, személyesen is sokat tanultam tőle. Igazi szövetségi kapcsolatban voltunk egymással. Magyarra fordítottam egy – Kentenich atya számos írásán alapuló – több kötetes pedagógiai jegyzetet, majd ezt átdolgozva a mai pedagógiai helyzetre alkalmaztam.

Ennek a sorozatcíme személyes mottómmá is vált: „A nevelés az élet szolgálata”. Kentenich atya profetikus látásmódja csodálatosan harmonizál a modern pszichológiai, pedagógiai, neveléslélektani s agykutatási eredményekkel. Később ezt a pedagógiát honosítottam meg az akkor általam vezetett pécsi Szent Mór Iskolaközpontban, majd tanítottam is több egyetemen, pl. a Debreceni Tudományegyetemen, a Károli Gáspár Református Egyetemen, a Széchenyi Egyetemen, és jelenleg az Apor Vilmos Katolikus Főiskola docenseként is ezt képviselem.

– Hallgatói már jól ismerik azt az Önből fakadó belső tüzet, amivel képviseli ezt a pedagógiát. Mi adja a tántoríthatatlan meggyőződését?
– Immár több, mint tíz éve foglalkozom a hazai meghonosításával. A Pécsi Tudományegyetemen is tanítottam 13 évig, általános módszertant. Ott is az volt a legnagyobb nehézség, hogy a szakmából sok mindent tudtak a hallgatók, de az emberből (az emberről nem). Nem találkozott a szakmai tudás és a nevelés.

És ebben a szemléletben ezt tartom nagyon nagyra, hogy segít az embert a központba helyezni, valóban az emberről, az életről szól. Minden tantárgy művelője számára képes egy bizonyos nevelési szemléletet és eszközrendszert adni, nemcsak a felsőoktatásban vagy az általános- és középiskolában tanítóknak, hitoktatóknak, hanem óvodapedagógusoknak, szociális munkásoknak, csecsemő gondozással foglalkozó szakembereknek, sőt közgazdászoknak, orvosoknak, szóval számos segítő foglalkozású embernek adhat támpontot ez az újonnan megindult képzés.

Eddig számos helyen jártunk már az országban és országhatárainkon kívül is, kb. havi 10 000 km-t teszünk meg férjemmel együtt ebben a „misszióban”. Elhintettünk már egy-két magocskát… A mostani kurzusra jelentkezők zöme ezen előadások alapján jelentkezett a képzésre azzal a céllal, hogy ezt a szemléletet beépítsék a mindennapjaikba, a munkájukba, és persze a családi életükbe is. Azon a területen váljanak mentorrá, ahol éppen élnek és dolgoznak.

– Hol vertek már gyökeret ezek a magocskák?
– A legintenzívebben a Váci Egyházmegyében. Csáki Tibor atya szerepe volt talán ebben a legmeghatározóbb. Lévén ő az egyházmegyei iskolák főigazgatója, hozzá tartozik a váci egyházmegye összes közoktatási intézménye. Akkor találkoztunk, amikor komolyan foglalkozott azzal az egyébként országosan is észlelhető problémával, hogy a magas nívójú szakmai munka mellett egy korszerű keresztény pedagógiai szemléletmódra is szükség lenne ezekben az intézményekben, különben nem lesznek igazán keresztények ezek a többnyire átvett iskolák és óvodák.

Erre a közös gondolkodásra és munkára hívott meg, arra, hogy az organikus pedagógiai szemléletmódot a fenti intézményekben meggyökereztessük. Elmondhatom, hogy kiváló munkatársakra leltem Vácott és a meglehetősen kiterjedt egyházmegye 30 intézményében is. Nagyon intenzív munka alakult ki. Az igazgatók egyéves képzésével kezdődött, utána a tanítókkal kezdtünk el dolgozni, majd a tanárokat is be tudtuk vonni a munkába. Most már 3. éve kísérhetjük őket ezzel a módszerrel. Hitoktatókat, táborvezetőket, természettudományos tanárokat, az idegen nyelvet tanítókat, a munkaközösség-vezetőket, osztályfőnököket, a szülőket megszólítva, segítve, képezve – egyszóval mintegy élesztőként próbáljuk a szemléletmódot egyre több területen alkalmazhatóvá tenni, hogy egyre inkább átjárja a mindennapi tevékenységet, az oktató-nevelő munkát.

Ezzel nagyon jól összeillik a Családi Életre Nevelés programja, az úgynevezett CSÉN, amibe szintén sok intézményünk önként kapcsolódott. Ezen kívül szívesen fogadták ezeket a tartalmakat az ország különböző pontjain is, sőt határon túl is vannak előadás-sorozatok is, önkormányzati és állami intézményekben, konferenciákon, vállalkozók körében, vezetőképzőkön, művészeti iskolákban, egyházmegyékben, kisebb-nagyobb közösségekben, családcsoportokban, jegyesoktatásnál, református lelkészeknél és intézményekben, evangélikus iskolákban, baptistáknál is…..

– Idén nagykorúságába lépett e pedagógia hazai megismertetése, az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán elindult a levelező tagozatú, szakirányú továbbképzés.
– A pedagógiai közgondolkodást nehéz megváltoztatni, de úgy gondoljuk és azt tapasztaljuk, hogy ez a szemlélet szép lassan, fokozatosan, – mondhatni organikusan – mégis képes rá. Ehhez viszont szükség van munkatársakra, sokaknak kell művelni ahhoz, hogy igazán elterjedjen. Így elengedhetetlenné vált immár a felsőfokú végzettségű szakemberképzés.

Két féléves, pedagógiai vagy egészségügyi felsőoktatási alapdiplomára épülő képzésről van szó. Vannak azonban olyan vendéghallgatóink is, akiknek nem ilyen alapképzettségük van, de szívesen részt vesznek a kurzuson. A képzés akkreditált, a pedagógusoknak a kötelező 120 kreditpontba beleszámító 60 illetve plusz 30 pontot jelent. Nem szakvizsga, de egyelőre nem is ez volt vele a célunk. Azt szerettük volna, hogy azok jöjjenek, akiket valóban érdekel.

– Milyenek voltak az első képzési napok?
– Felemelőek! Hatalmas kíváncsiság és szomjúság volt a hallgatókban, nagy tettrekészséget tapasztaltunk. Akik belevágtak, szemmel láthatóan nagyon érzik annak a szükségességét, hogy változtassanak munkájuk eddigi irányultságán. Nem várhatunk a remélt kormányzati szintű változásokra, hanem addig is kisebb közösségekben kell ezeket elindítani. Oázisokat akarunk teremteni, és hisszük, hogy ez lehetséges! Összegezve igazi ünnep volt ez a kezdet – azt hiszem, nem csak nekünk.

– Mit hozhat a jövő e téren?
– Don Boscótól azt tanultuk, hogy mindig úgy menjünk előre, ahogy az Úristen sugalmaz, és ahogy a körülmények engedik.

Nyilvánvalónak tűnik, hogy folytatásra méltó a most elindult képzési folyamat. Sok év, amire körbejár ez a rendszer, amire átadja egyik tanár, egyik család, hitoktató a másiknak az ismereteket, és főleg a szemléletet.

Jó, hogy megszületett ez az egy felsőfokú képzési lehetőség, de szeretnénk, ha nemcsak Budapesten, hanem pl. Baján, Kaposváron, Szegeden is elindulhatnának évfolyamok. Igen nagy az érdeklődés.

További munkatársakat szeretnénk találni. Nemcsak olyanokra lenne szükség, akik előadásokat tartanak, hanem olyan organikus mentorokra is, akik mindezt az adott helyen az ottani gyakorlattal összhangba tudják hozni, azaz le tudják bontani konkrétumokra ezt a nagyszerű rendszert. Pl. hogy miképpen nézzen ki egy cserkészfoglalkozás, mit lehet alkalmazni az osztályfőnöki vagy a fizika órán,  hogyan érdemes a tábori napokat megszervezni, mi köze van mindennek a furulya tanításhoz, hogyan segíthetünk a szülőknek a hétköznapi nevelési helyzetekben stb.

Mit hozhat a jövő…? Talán legjobban egy kis történettel tudnék felelni:

Az egyszeri lelkész az új szolgálati helyén egy nagyon jó kezdő prédikációval indított. A következő héten kétszer annyian jöttek. Elmondta ugyanazt a beszédet. A harmadik vasárnapon, a dugig megtelt templom népe ismét csak ugyanazt a beszédet hallhatta. Erre a sekrestyés megkereste a plébánost, hogy legalább neki árulja el, miért mondja el mindig ugyanazt a beszédet? A pap erre zavartan felkapta a fejét és azt kérdezte: „Hű! Miért? Már csinálják???”

Talán azt hozza a jövő, hogy sok helyen „csinálják” is már.