A diaszpóra közösségben élő magyaroknak éltető erejük van

Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságának miniszteri biztosa az arizonai Phoenixben vasárnap mondta, hogy a diaszpórában élő magyar közösségeknek éltető erejük van.

A miniszteri biztos szombaton részt vett a Phoenixben élő magyar közösség első alkalommal megrendezett magyar örökség napjának néptánccal, operaelőadással, gasztronómia bemutatóval színesített ünnepségein, majd vasárnap beszédet mondott azon a rendezvényen is, ahol megemlékeztek az 1848-49-es forradalomról és szabadságharcról.

A Phoenixi Magyar Református Egyház istentiszteletén vasárnap Szilágyi Péter Márai Sándor gondolatait idézve köszöntötte a magyarokat. Hangsúlyozta: éljenek akár Budapesten, akár a csíki havasokban, akár Arizona központjában, a magyarokat titkos kapcsolat fűzi össze. Köszönetet mondott a helybéli magyaroknak a helytállásukért, és utalva összetartásukra is, kiemelte: „a megmaradás legfontosabb biztosítékát sehol nem a kedvező feltételek, még csak nem is a közösségek létszámának megtartása jelenti, hanem tagjainak bizakodó lelkülete”.

A Magyar Diaszpóra Tanács eddigi munkáját is kiemelte Szilágyi Péter, 2016-ban elfogadott stratégiai céljairól, valamint a kiemelt támogatásokat élvező programjairól. Hangsúlyozta: „olyan korszak küszöbén állunk, amikor mi, magyarok újra nagy célokat valósíthatunk meg. Akárcsak 1848-ban, most májusban is lehetőséget kapunk arra, hogy Európa jövőjét mi alakítsuk”.

Emlékeztette az egybegyűlteket, hogy az idén már a diaszpórában élő magyar állampolgárok is részt vehetnek az európai parlamenti választáson, amelynek döntő szerepe lesz a kontinens sorsának alakításában.

(MTI)