Minden relatív. Vagy mégsem?
A cikkek olvasása után elgondolkoztam azon, mi vezetett odáig, hogy mára már az az evidencia, hogy a nők szülnek gyermeket is ennyire relatív kijelentéssé vált. Az ilyen helyzetek viszonylagossá tesznek minden olyan fogalmat, amelyről azt gondolnánk, hogy örökkévalók, így az anyaságot is.
Ez a történet is annak a 21. századi „abszurdisztánnak” a része, amelyben bármi megtörténhet és annak az ellenkezője is. Lassan már meg sem lepődünk az ilyen híreken, hiszen lépten-nyomon el akarják velünk hitetni, hogy minden relatív.
Szerintem viszont ez az eset inkább tragikus. Egyrészt az egyén szempontjából, hiszen a szóban forgó édesanyának/édesapának nagyon nem úgy alakultak a dolgai, ahogyan eltervezte, igazából minden, amiről le akart mondani, kézzelfoghatóvá vált az életében. Tragikus a társadalom szempontjából is, hiszen az eddigi több tízezer éves társas együttlétünk alapjai kérdőjeleződnek meg, és tragikus a gyermek szempontjából is, akinek nem szeretnék a helyében lenni, amikor majd az óvodában el kell magyaráznia, hogy a szakállas apukája pocakjában növekedett ( hacsak addigra nem dönt úgy a „szülőapja”, hogy újra nővé alakul).
Ugyanakkor az eset rámutat arra is, hogy bizony vannak dolgok, amelyek mégsem annyira viszonylagosak, hiszen akit a Jóisten vagy a természet ( kinek hogy tetszik) anyaméhhel teremtett, az még akkor is képes kisbabát kihordani és megszülni, ha amúgy férfinak érzi magát és fiú szeretne lenni.
Fűrész Tünde, a KINCS elnöke
