Vizet mindenkinek! – ma van a Víz világnapja

Március 22. napja a Víz világnapja, melynek célja, hogy világszerte felhívja az emberek figyelmét az élet alapjának nélkülözhetetlenségére, valamint arra: felelősségünk, hogy megóvjuk e páratlan kincset.

AZ ENSZ 1993-ban március 22-ét jelölte ki a Víz Világnapja dátumaként, melynek célja, hogy gondolkodásunk középpontjába kerüljön ez a nélkülözhetetlen természeti kincs. E jeles nap minden évben más és más nézőpontból hívja fel figyelmünket a víz alapvető szerepére.

Fentről a Mosoni-Duna és a Rába találkozása Győr belvárosában – MTI/Krizsán Csaba

A 2019-es Víz Világnapja nemzetközi szlogenje, a „Vizet mindenkinek!” olyan problémára irányítja a figyelmet, amit mi, itt Magyarországon talán észre sem veszünk. Milliók élnek a világban úgy, hogy nincs számukra elegendő és megfelelő vízmennyiség. A tiszta ivóvíz mellett gondolnunk kell a mindennapi életvitelhez szükséges vízre. Háztartások, iskolák, munkahelyek, a mezőgazdaság, az ipar egyaránt küzdenek a túlélésért a vízhiányos, aszály sújtotta területeken.

Az aszály és a vízhiány – egymással összefüggő jelenségek, amelyek gyakran súlyosbítják egymás hatásait – óriási nehézségeket okozhatnak a leghátrányosabb helyzetű lakosság számára, kezdve az éhínségtől egészen a migrációig.

A balatonmáriafürdői hajóállomás mólója a Balatonban – MTI/Varga György

Az ENSZ azt tűzte ki céljául, hogy 2030-ra mindenki számára legyen biztosított az ivóvízhez való hozzáférés, világszerte javítani kell a vízminőséget a szennyezés csökkentésével, valamint az újrahasznosítás és újrafelhasználás népszerűsítésével.

A Víz világnapja alkalmából a nappal foglalkozó tematikus Facebook-oldal gyűjtött össze érdekes adatokat. Európai ember számára például természetes, hogy legfeljebb a lakás másik végéig sétál a tiszta, iható csapvízért – eközben azonban egy átlagos afrikai és ázsiai embertársunk hat kilométert tesz meg ugyanezért. Részben ehhez is kapcsolódik, hogy a Földünkön található vízkészlet mindössze egy százaléka iható. Édesvízkészletünk kilenctized részét az Antarktisz zárja magába – a készletek tehát nehezen kinyerhetőek, de más környezeti problémák miatt nem is lenne baj, ha ott maradnának, ahol most vannak.

Bányató Délegyháza közelében – MTI/Mohai Balázs

Évente közel 3,4 millió ember hal meg a víz szennyezettségéhez köthető okokból kifolyólag, mintegy 700 millió kínai állampolgárnak pedig nem is igazán jut más, mint tisztának nem nevezhető „ivó” víz. 

Forrás: vizvilagnap.hu, Facebook.

Iratkozzon fel hírlevelünkre