Semmi sem veszélyezteti a bírák függetlenségét

Az igazságügyi miniszter szerint az önálló közigazgatási testület a jogvédelmet erősíti.

A lap hétfői számában megjelent interjúban a igazságügyi miniszter elmondta, a bizottság által teljes konszenzussal elfogadott jelentés a szakmai kritikák mellett a pozitívumokat is értékeli, és elismeri azt az erőfeszítést, amelyet annak érdekében tesznek, hogy a magyar közigazgatási bíráskodási rendszer a közjogi hagyományainknak és az európai standardoknak is megfeleljen.

Elmondta, a bizottság elismerte, hogy az önálló közigazgatási bíróság felállítása nem megy szembe a nemzetközi trendekkel, hiszen az számos országban ugyanígy elkülönül a rendes bíróságoktól, mint Magyarországon.

A miniszter közölte, hogy a közigazgatási bíróságok olyan független bíróságok, amelyek az eléjük kerülő közigazgatási jogvitákban hoznak döntéseket. A Velencei Bizottság Magyarország esetében is elismerte a miniszteri igazgatás létjogosultságát. Hozzátette, Európa több országában a bíróságok igazgatása az igazságügyi miniszterhez tartozik, természetesen kellő garanciarendszer kiépítésével.


Hirdetés

A miniszteri igazgatás pedig azt jelenti, hogy a miniszter felelős az igazságszolgáltatás tárgyi feltételeinek biztosításáért, különösen a közigazgatási bíróságok költségvetéséért, amelynek tervezetét a tárca állítja össze és az igazságügyi miniszter nyújtja be az Országgyűléshez. Fontos feladata a miniszternek a bírói státusok számának meghatározása, valamint ő tesz javaslatot a köztársasági elnöknek az új bírák kinevezésére – fogalmazta meg Trócsányi László.

(MTI)

'Fel a tetejéhez' gomb