Écsy Gábor: Az Isten és az ember iránti szeretet nem elválasztható

– Mióta tartanak ilyen akciókat, és milyen adományra számítanak elsősorban?

– Ezt az élelmiszeradomány-gyűjtő kezdeményezést körülbelül öt évvel ezelőtt kezdtük el. Ilyenkor nem pénzbeli hozzájárulásokat, hanem természetbeni adományokat, azon belül is tartós élelmiszereket gyűjtünk a rászorulók megsegítésére. Olyan ételeket, amelyet a támogatott családok vagy idősek az ünnepek alatt fel tudnak használni, hogy az ünneplést megkönnyíthessük számukra.

– Hol adhatjuk le a felajánlott élelmiszert?

– Elsősorban a templomokban folyik a gyűjtés, ahol az erre felhívó püspökkari körlevelet fel is olvasták. Az egyhetes akció során bárki behozhat a templomba olyan tartós élelmiszereket, mint a rizs, a liszt, a cukor, az olaj vagy konzervek, befőttek, lekvárok. Ezeket a helybeli Karitász önkéntesei átveszik és csomagokba rendezik, hogy még húsvét ünnepe előtt eljuttathassák a rászoruló családokhoz.


Hirdetés

– Mi a célja az akciónak, és kiket támogatnak?

A meghirdetett akciónk egyik célja, hogy a helyi Karitász csoportokat segítsük abban,

hogy húsvét előtt tudjanak adományokat biztosítani a plébánia vonzáskörzetében élő rászorulóknak.

Többféle csomagot állítanak össze az önkéntesek. A hajléktalanoknak szánt csomagokba nem tesznek olyan élelmiszert, amelynek elfogyasztásához főzésre lenne szükség. A másik fajta csomag az egyedülállóknak vagy a nagycsaládosoknak készül. A hordozhatóság érdekében öt és tíz kilós kiszerelésben porcióznak a plébániai csoport tagjai. Tavaly 180 tonna adományt tudtunk szétosztani országosan, amellyel húszezer családnak segíthettünk abban, hogy méltóképpen ünnepelhessenek.

– Mennyire hatékony a kezdeményezés?

– Többrétű folyamatot indít el ez az akció. Megmozgatja azokat, akik adományoznak, és azokat is, akik összeállítják a pakkokat, illetve segítenek az eljuttatásban. Az önkéntesek munkája ebben az időszakban igencsak felpezsdül.

– Hogyan találnak rá a rászoruló egyedülállókra vagy családokra?

– A Katolikus Karitász a Katolikus Egyház hivatalos segélyszervezete. Emiatt nem meglepő módon a plébániai közösségek – feltételezhetően összetartó, egymást jól ismerő – hálózatára támaszkodik. Alapsejtünk a plébániai Karitász csoport, amely önkéntesekből áll. Ezek a csoportok az egyházmegyei Karitász központ alá tartoznak, amelyet az Országos Karitász fog össze. A helyi csoportok feladata a helyi közösséghez szól. Fontos tehát, hogy jól ismerjék a közösségük területén élők helyzetét, hogy megfelelő segítséget tudjanak számukra nyújtani.

– Ha ennyire a plébániai közösséghez kapcsolódó segítségnyújtásról van szó, hogyan tudnak csatlakozni olyanok, akik bár nem tartoznak oda, de a támogatandó célt magukénak gondolják?

– Erre is van lehetőség. Az egyházmegyei Karitász központokban is le lehet adni az odaszánt adományokat.

Az 1356-os adományvonalon pedig hívásonként 500 forinttal minden jó szándékú ember hozzájárulhat

a rászorulók megsegítése érdekében hirdetett akciónkhoz. E két lehetőségen túl az egyházmegyék gyűjtőpontokat is kijelölnek. Budapesten például a Szent István Bazilika mellett egy erre a célra kirendelt furgonnál adhatjuk le a felajánlott élelmiszereket.

– A ma már egyre elterjedtebb ételallergiákra és különböző érzékenységekre oda tudnak figyelni a csomagok összeállításánál?

– Sokszor a „mentes” ételek beszerzése egy családra sokszoros költségek felvállalását rója. A helyi csoportok tevékenységének ez is a lényege, hogy nem ismeretleneket támogatnak: célzottan tudják, hogy kinek, mivel tudnak valóban segíteni. A legtöbb család nem idén részesül első alkalommal ilyen támogatásban.

– Milyen egyéb módon tudja segíteni a Karitász a plébániához tartozó rászoruló családok mindennapjait?

Télen tűzifával vagy kályhával segítjük őket. Tavasszal vetőmaggal az Öngondoskodó háztartások programunkon belül. Kisgyermekes családoknak nagy segítséget nyújt pelenkaakciónk. Nyáron több ezer gyermeket ingyen nyaraltatunk. Ősszel beiskolázási segélyt adunk. A plébánia látóterében élő családokat az év során végigkísérjük, és ahol csak lehet, segítséget nyújtunk számukra. A lakhatási támogatás és a Szép Otthonok Program keretein belül tanácsokat nyújtunk, hogy, mentorálva a családokat, önálló lábra tudjanak állni.

– Az egyház számára miért ennyire fontosak a családok?

Az egyház alapküldetéséhez hozzátartoznak a családok.

A tetteinknek is igazolniuk kell azt, amiben hiszünk.

Ha ezek cselekvő szeretetgyakorlatokban is megnyilvánulnak, akkor töltjük be a hivatásunkat. Téved, aki a Karitászt pusztán egy segélyeket osztó szervezetnek képzeli el. Mert nem mindig az a fontos, amit adunk, hanem ahogyan adjuk a segítséget. Fontos, hogy megérezzék a törődést és a szeretetünket. A rideg tárgyi ajándékok kiosztása még nem hordozná a keresztény küldetés lelkületét. Az Isten iránti szeretet nem elválasztható az ember iránti szeretetünktől. Csak akkor tudjuk szeretni Istent őszintén, ha nem megyünk el a szükséget szenvedő testvérünk mellett.

Az Isten iránti szeretetünk olyan módon konkrét tettekben is megmutatkozik, mint ez a nagyböjti élelmiszergyűjtő akció.

(Fotó: MTI/Balogh Zoltán, Écsy Gábor balra, a háttérben Mádl Dalma asszony)

'Fel a tetejéhez' gomb