A rádióról
A ’60-as években a falvakba is beszivárgó televízió mellett nálunk otthon mindig is a rádió jelentette a fő hírforrást. Öntudatra ébredésemkor, 3-4 évesen már mindkét nagyapámnak volt rádiója, az úgynevezett „néprádió” fajta, amelyen csak a hosszú- és középhullámot lehetett fogni. Emlékeim szerint a márkájuk „Bicaz” volt, amit akkor még nem kötöttem össze az egyik családi kirándulásunk helyszínével, és Kelemen nagyapám kényszermunkás szenvedéseinek színhelyével, Gyergyóbékással. Igénytelen jószág volt ez a „Bicaz”, ha kellett, telepről is üzemelt, márpedig faluhelyen nem csak Ceausecu alatt „vették el” gyakran az áramot. Az a nagy előnye viszont megvolt, hogy „Budapestet” (vagyis a Kossuth rádiót, ez volt az egyetlen fogható magyarországi adó) kiválóan vette, különösen, ha, mint nagyapámék csinálták, a ház eresze alatt végigfuttattak egy hosszú drótot antennának. Ezen a rádión hallottuk először Szepesi Györgyöt ordítani, ami akkoriban engem kifejezetten megrémített, de apámék vele együtt lelkesedtek.
Nálunk otthon kezdetben nem volt rádió, de később édesapám szerzett egy nagy Orion típusút, amelynek az volt az előnye, hogy egy lemezjátszó is volt a tetejébe építve. Apámék akkoriban még fiatalon ezt használták bulizás céljából, aminek én kifejezetten örültem, mert nem kellett századszor is elhegedülnöm a „Hull az elsárgult levél” vagy „Kislány a zongoránál” típusú akkori slágereket, így a zenei szolgálatom mindinkább visszaszorult nagyapámékhoz, akiknek soha nem lett lemezjátszójuk. Ennek a rádiónak nagyon szép zöld „varázsszeme” volt, amely az elektroncsövek melegedésével együtt nőtt meg. Kisgyerekként sokszor voltam betegen otthon, ilyenkor, ha engedték, hallgattam a rádiót.
Aztán jöttek a tranzisztorosok, édesapám megvette magának az első „Sokol” rádiót. Nagyon szerettem volna én is egy olyat, később, mikor Vásárhelyre kerültem, kaptam is egyet. 4 és fél voltos laposelemeket gumiztunk a hátára, mert tovább tartott, mint az eredeti 9 voltos. Nagyon sok zenét hallgattam rajta, rettenetes minőségben, de legalább volt valamilyen eszközöm a világ felé.
Az igazi nagy szám azonban akkoriban a Vef rádió volt, valóságos orosz Rolls Royce, hiszen nem csak közép- és hosszú hullámon működött, hanem röviden is, ott lehetett a Szabad Európa és a Luxemburgi rádiót hallgatni. A kis Sokolon csak az Amerika Hangja jött be, ha a Securitate nem döntött úgy, hogy a szokásosnál is több zavaróadót kapcsol be. Mai ésszel, amikor több ezer internetes rádiót hallgathatunk bárhonnan a világból, bárhol, felfoghatatlan, hogy még a Kelemen havasokban tett kirándulásra is magával hozott valaki egyet. Ott fent, messze a zavarásoktól, a Tinédzserparti adására buliztunk, a híreket is meghallgattuk persze. Természetesen nem úsztuk meg, hogy kiderüljön…
Kelemen László
