Gasztro-hagyományaink megőrzendő értékek

Olyan erő van birtokunkban, mely Európában nem igen van máshol, vannak olyan hagyományaink, melyek egyedülállóak – jelentette ki Farkas Sándor, az Agrárminisztérium államtitkára a XIII. Orosházi Hagyományok-Ízek Versenyének ünnepélyes megnyitóján.

Az államtitkár kifejtette: az orosházi verseny és a hasonló rendezvények többek annál, mint hogy a résztvevők kiváló minőségű kolbászt, abált szalonnát, májast vagy szalámit készítenek, olyan közösségépítő programok, amelyekre mindannyiunknak szükségünk van. A disznóvágás, amikor a nagyszerű ízek asztalra kerülnek, olyan mozzanata életünknek, amelyre az egész évben várni szoktunk. Hozzátette: a hagyomány ápolása minden magyar ember szívében benne lakozik.

Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke úgy fogalmazott, hogy az immáron tizenharmadik alkalommal megszervezett versenyen nemcsak barátságok szövődnek, hanem a résztvevők át tudják adni egymásnak azt a titkot is, mi az, ami miatt olyan finom az orosházi kolbász, szalámi, sonka.

Az országgyűlés alelnöki posztját is betöltő politikus hangsúlyozta, hagyományainkat fel kell mutatni: azt, amire büszkék vagyunk, amit át akarunk adni utódainknak.

Dávid Zoltán (Fidesz-KDNP) polgármester kifejtette, a verseny kitűnő alkalom arra, hogy a városban és a térségben élők bemutassák, milyen gasztronómiai csodák előállítására képesek; az itt lakóknak van mire büszkének lenniük.

Zalai Mihály (Fidesz-KDNP), a Békés Megyei Közgyűlés elnöke felidézte, a helyi gazdakör először 2007-ben  a közösség erősítése mellett azzal a céllal rendezte meg versenyt, hogy bemutatkozási lehetőséget teremtsen a helyi termékeknek és készítőiknek. A politikus kijelentette: éppen ezért tartja elfogadhatatlannak, hogy a helyi ellenzék igyekszik ellehetetleníteni a rendezvényt, idén meg akarta vonni a verseny önkormányzati támogatását.

(MTI)

Iratkozzon fel hírlevelünkre!