Szíria – Tömegsírt találtak az Iszlám Állam utolsó zárványában

A nemzetközi koalíció által támogatott Szíriai Demokratikus Erők (SDF) katonai illetékese szerint a legyilkolt emberek a dzsihadisták fogságába került jazidik lehettek, de ennek megerősítésére még folynak a vizsgálatok.

„Lemészárolták őket” – mondta. Hangsúlyozta, hogy az áldozatok többségét lefejezték, sok közöttük a nő.

Az SDF parancsnokai igyekeznek az összes civilt evakuálni a területről, mielőtt végső offenzívát indítanának az Iszlám Állam még bujkáló dzsihadistái ellen. A kurd-arab milíciák eddig is oroszlánrészt vállaltak a terroristák elleni harcokban Szíria északi és keleti részén.

Az SDF csütörtökön közölte: sikerült kiszabadítania 24 saját harcosát az iszlamisták markából.
Baghúz eleste azt jelentené, hogy az Iszlám Állam elveszítené az ellenőrzése alatt álló terület egészét.


Hirdetés

Az Iszlám Állam szélsőségesei 2014 nyarán kiterjedt területeket rohantak le Irakban és Szíriában. 2014. augusztus 3-án foglalták el a jazidik fellegvárát, az északnyugat-iraki Szindzsárt. A szunnita szélsőségesek az általuk sátánimádónak és hitetleneknek tartott jazidik közül az esetek többségében a férfiakat meggyilkolták, a nőket megerőszakolták, megkínozták és eladták szexrabszolgának. Az elrabolt gyerekeket később gyilkolásra képezték ki. Az ENSZ szerint a dzsihadisták tette kimerítette a népirtás fogalmát.

MTI

'Fel a tetejéhez' gomb