Völner Pál: csak egy erős nemzet tudja megvédeni polgárait

Az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára beszédében azt mondta: a magyar társadalomnak mindig megvolt az ereje ahhoz, hogy szabaddá váljon, és ismét a polgári, a keresztény értékeket helyezze az első helyre.

Az eseményt minden évben Mindszenty József bíboros, hercegprímás szobránál, a sötétkapui mészárlás helyszínén rendezik meg. Völner Pál emlékeztetett arra, hogy a helyszínnek történelmi jelentősége van, hiszen Esztergomból hurcolták el Mindszentyt, 1956-ban pedig, szintén ennek a kommunista uralomnak parancsára eldördült sortűzben haltak meg esztergomi vétlen áldozatok.

Az államtitkár úgy fogalmazott: jól látható, hogy ez a rendszer nem tisztelte az embert, noha szavakban az első helyre emelte, de valójában még Istent is el akarta törölni az ember és az ideológia kedvéért.

Völner Pál hangsúlyozta, hogy mindig emlékeznünk kell ezen a napon azért, hogy soha ne történhessen meg velünk ugyanez. Emlékeznünk kell arra is, hogy a szuverenitás, a nemzet önazonossága és annak a védelme azért kötelességünk, mert csak egy erős nemzet, egy erős közösség garantálhatja azt, hogy meg tudjuk védeni polgárainkat, a magyarokat, a közösségeket.


Hirdetés

Hozzátette: ehhez mindig szükség van a közösség támogatására, hogy olyan kormányt válasszanak, mindegy, hogy hazai vagy uniós szinten, akiknek Magyarország az első, akiknek a magyar nemzet, a kereszténység, a magyar közösség sorsa a meghatározó.

'Fel a tetejéhez' gomb