Venezuelai magyarok ≠ muszlim migránsok

„Az Indexnek több, független forrás is megerősítette, hogy a magyar állam eddig mintegy 300 menekültet fogadott be a legsúlyosabb politikai és gazdasági káoszba süllyedt Venezuelából” – tálalta az Index néhány napja a hírt, mely szerint hazánk ezzel indul „bevándorlókat” fogadott be Venezuelából. 

A hazatérőket segítő Magyar Máltai Szeretetszolgálat korábbi közleménye ugyanakkor így fogalmaz: „A híresztelésekkel ellentétben a Venezuelából kimenekített családok nem illegális bevándorlók, hanem Magyarországról korábban kitelepült, katolikus vallású emberek, akik magyar állampolgársággal, illetve magyar felmenőkkel rendelkeznek.”

Az Index cikkében többször is érvként merül fel az, hogy a Venezuelából érkezettek közül sokan már Magyarországon tanulják az első magyar szavakat, és a magyar kultúrával is csak itt ismerkednek meg. Itt meg kell jegyezni, hogy a legtöbb esetben már harmadik-negyedik generációs külhoni magyarokról van szó, tehát olyanokról, akiknek még a nagyszülője vagy dédszülője érkezett a fogadó országba – többségük még 1956-ban.

Az emigrációtörténeti kutatások is rámutattak már arra, hogy ez a sokadik generáció már nagyon keveset örököl az eredeti magyar identitásból, nyelvből, kulturális értékekből. A legtöbb esetben már az emigránsok második generációjánál megtörténik egyfajta „identitásváltás”, tehát ők a legtöbb esetben már inkább a befogadó országot érzik magukénak.

Ez érthető is, hiszen ha elképzeljük azt, hogy gyermekként felnőve valaki mindvégig egy másik nyelv és kultúra körében mozog az iskolás évek során, akkor érthető, hogy ahhoz a közeghez próbál meg elsősorban tartozni. Mindez pedig általában jóval nagyobb hatással van a személyiségfejlődésre, mint az, hogy otthon milyen tudást és értékeket kap.

A kultúra és nyelv megőrzésének tekintetében sokat számít persze az is, hogy egy-egy emigrációs közeg számszerűleg hány főből áll és milyen kultúraépítő- és fenntartó intézményeket tud létrehozni a maga számára.  A venezuelai magyarok egy viszonylag kis létszámú szórványközösséget képeztek, amely – korlátozott gazdasági ereje által – csupán kevés olyan intézményt tudott fenntartani, amely a közösséget összetarthatta volna. Ezért az ő esetükben az asszimilációs faktor nagyon erősnek bizonyult, ez eredményezi azt, hogy sokan már nem ismerik a magyar nyelvet vagy a kultúrát.

Az igazán fontos a helyzet megítélésében azonban nem az, hogy az országba érkezők tudnak-e magyarul, vagy sem. 

Ennél jóval fontosabb az a kérdés, hogy azok a bevándorlók, akik az országba érkeznek, pontosan milyen körülmények közt jönnek, és – kulturális értelemben véve – mit hoznak magukkal. 

Fontos egyrészről az, hogy a venezuelai magyar menekültek csak akkor jönnek, jöttek – és akkor is csupán korlátozott létszámban –, amikor megkapták arra a lehetőséget az országtól. Ebből kifolyólag hálával tekintenek a magyarokra azért, hogy menedéket kapnak. Mindez teljesen más helyzetet teremt a befogadó és az érkező közt, mint ha valaki a jogaira hivatkozva telepedne meg egy országban.

Ráadásul ők legális keretek közt, átvilágítva érkeznek ide. Fontos továbbá az is, hogy abból a keresztény kultúrkörből érkeznek, amelyben mi élünk. Ezzel szemben a Közel-Keletről érkező migránsok százezreinek-millióinak más a helyzete.

Akárcsak a venezuelai magyarok, ők is veszélyeztetett területekről érkeznek. Azonban teljesen más kultúrkörből, az iszlám világából jönnek, amelynek szabályai az európaitól jelentősen eltérnek. Ráadásul esetükben nem mindig áll fent a befogadó ország iránt való elköteleződés érzete sem, hiszen ők az alapjogaikra hivatkozva jönnek az országba.

Arról pedig talán nem is kell túl sokat beszélni, hogy ezeknek a migránsoknak a jelentős része illegálisan érkezik az európai országokba, tömegeik egész egyszerűen ellenőrizetlenek és ellenőrizhetetlenek is. Az utóbbi idők migránsok által elkövetett terror- és bűncselekményei pedig sajnos bizonyították azt, hogy hova is vezetnek ezek a tényezők. 

Mindebből talán kiviláglik az olvasó számára az, hogy a két helyzetet nem lehet egymáshoz hasonlítani.

A migrációt támogató erők persze párhuzamot húznak a két helyzet között és követelik azt, hogy ha a venezuelai magyarokat segítjük, akkor tegyünk így bárkivel, aki hozzájuk hasonló körülmények közül érkezik. Ez a követelés viszont egyszerűen nem reális, hiszen mint említettük: a két migrációs helyzet, és az azok által a befogadóra helyezett terhek nem azonosak egymással.

Az Index ezzel foglalkozó cikkében egy korábbi értesülésre hivatkozva azt hangsúlyozta, hogy „A közlemény pontatlan, amikor azt állítja: ‘honfitársainknak’ segít. A befogadottak ugyanis venezuelai állampolgárok, legtöbbjük még sosem járt Magyarországon, nem beszélik a nyelvet és nem ismerik mélyen a magyar kultúrát.”

Azonban van egy olyan tényező, amelyet semmiképpen nem lehet elvitatni ezektől az emberektől:

Azt, hogy ők is magyarok.

A mi nemzetünk részei, és nekünk akként kell gondoskodnunk róluk, segítenünk őket, mint ahogy azt a saját testvéreinkkel tennénk. Mert ha mi nem gondoskodunk egymásról, akkor egyedül maradunk a világban. Más nemzet fiai nem fogják ugyanezt megtenni értünk…

(Képek forrása: Pixabay)