#NapiPápa: Főpapi konferencia a zaklatások ellen

Ferenc pápa úgy fogalmazott, hogy a találkozó összehívására a „az egyházi személyek által, a kiskorúak ellen elkövetett zaklatások járványa” miatt került sor. 

Úgy fogalmazott, hogy a találkozón való részvétel „lelkipásztori és egyházi tisztségviselői szempontból egyaránt fontos felelősség” és a megjelenteknek közösen kell megoldást találniuk azokkal a gonosz tettekkel szemben, amelyek „megfertőzik az egyházat és emberiséget”

A pápa szerint az ítéletek ideje lejárt és mostmár a tényleges cselekvés útjára kell lépni. Arra szólította a megjelenteket, hogy közösen „kezdjük meg ezt a küzdelmet, felfegyverezve a hittel, őszinteséggel, bátorsággal és elszántsággal”

Mindennek jegyében pedig megosztott egy 21 pontból álló iránymutatást is, amely a legfontosabb tudnivalókat foglalja össze ebben a témában. Mindez a különféle bizottságok és püspöki konferenciák tanulságait összegzi, ezáltal próbálva meg iránymutatást adni annak tekintetében, hogy miként lehetne helyesen eljárni e kérdésben.


Hirdetés

A pápa megköszönte a szervezőknek azt, hogy tető alá hozták ezt a konferenciát, és bizalmát fejezte ki az iránt, hogy az itt elhangzottak hozzájárulnak majd a pedofília visszszorításához.

(Forrás: Vatican News)

'Fel a tetejéhez' gomb